Miért beszélünk mindig az időjárásról?
Beszállsz a liftbe, ahol már ott áll a szomszéd. Ismeritek egymást. Vagyis… nagyjából.
Tudod, hogy a harmadikon lakik. Ő tudja, hogy te a negyediken. Körülbelül hetente háromszor találkoztok, ezért már túl vagytok azon a ponton, amikor udvariasan úgy lehetne tenni, mintha soha nem láttátok volna egymást. Ugyanakkor még messze vagytok attól, hogy érdeklődni kezdjetek egymás magánéletének legújabb fejleményeiről.
Becsukódik a liftajtó.
– Jó reggelt!
– Jó reggelt!
Csend.
Második emelet.
– Hát, ma megint hideg van.
– Igen. De azt mondják, hétvégére már húsz fok lesz.
Megérkeztek.
– Na, viszlát!
– Szép napot!
És ezzel sikeresen teljesítettetek egy olyan társas rituálét, amelynek látszólag szinte semmi értelme.
Hiszen mindketten pontosan tudjátok, hogy hideg van. Mindketten kint jártatok néhány perccel korábban. Egyikőtök sem meteorológus, és valószínűleg egyikőtök sem érez sürgető vágyat arra, hogy közösen elemezzétek a következő napok várható légköri folyamatait.
Mégis beszélünk róla.
A szomszéddal a liftben. A kollégával a kávégép mellett. Egy másik szülővel az iskola előtt. A fodrásznál. A taxisofőrrel. Egy rendezvényen azzal az emberrel, akit öt perce mutattak be nekünk.
„Micsoda idő van!”
„Végre kisütött a nap.”
„Állítólag holnap megint esni fog.”
Miért?
Mert amikor az időjárásról beszélünk, sokszor egyáltalán nem az időjárásról beszélünk.
Valójában nem is az időjárásról beszélünk
A kommunikációról könnyű azt gondolni, hogy elsősorban információk átadására szolgál.
Megkérdezem:
– Mikor indul a vonat?
Te válaszolsz:
– 14:32-kor.
Nem tudtam valamit, te pedig átadtál nekem egy információt. Világos.
De mi történik akkor, amikor ketten állunk az ablak mellett, nézzük a szakadó esőt, majd egyikünk megszólal:
– Hát, rendesen rákezdett.
Milyen új információt kaptunk?
Gyakorlatilag semmilyet.
A másik ember is látja az esőt. Sőt, jó eséllyel ő is hallja.
A mondat mégsem felesleges.
A nyelvészetben az ilyen társas érintkezést szolgáló kommunikációt fatikus kommunikációnak nevezik. Ilyenkor nem feltétlenül az a legfontosabb, hogy valamilyen új információt közöljünk. Maga a kapcsolatfelvétel a lényeg.
Ilyen lehet például:
„Na, hogy vagy?”
„Mi újság?”
„Hogy telt a hétvége?”
„Nagy a forgalom ma.”
„Sokan vannak.”
„Micsoda idő van!”
Sok esetben ezekkel a mondatokkal valójában valami olyasmit közlünk:
Észrevettelek. Barátságosan közeledek. Nyitott vagyok egy rövid társas kapcsolatra.
A „szép időnk van” tehát gyakran nem meteorológiai megfigyelés.
Inkább egyfajta társas kézfogás mondatokból.
De miért pont az időjárás?
Ha már szükségünk van egy semleges témára, beszélhetnénk bármi másról is.
Miért lett mégis az időjárás a rövid, udvarias beszélgetések egyik örök klasszikusa?
Azért, mert szinte tökéletes small talk téma.
Mindkettőnkkel történik
Ha nem ismerlek, rengeteg dolgot nem tudok rólad.
Nem tudom, van-e párkapcsolatod. Van-e gyereked. Hol dolgozol. Mennyit keresel. Milyen a kapcsolatod a családoddal. Mit gondolsz a politikáról. Vallásos vagy-e. Szereted-e a munkádat.
Ezek közül ráadásul több olyan téma is akad, amelybe nem biztos, hogy érdemes egy harminc másodperces ismeretség után fejest ugrani.
Az időjáráshoz viszont nem kell előzetes információ.
Ugyanabban a harmincöt fokban állunk.
Ugyanaz az eső esik ránk.
Ugyanaz a szél próbálja kifordítani az esernyőnket.
Máris van valami közös bennünk.
Nehéz vele igazán melléfogni
Képzeld el, hogy egy rendezvényen bemutatnak valakinek.
– Szia, Anna vagyok.
– Szia, Péter.
És most valakinek mondania kellene valamit.
Lehetséges nyitások:
„Mióta vagytok házasok?”
„Mennyit keresel?”
„Miért nincs gyereketek?”
„Kire szavaztál?”
Nem feltétlenül ezekkel érdemes kezdeni.
Ehhez képest:
„Te is majdnem eláztál idefelé?”
Egészen biztonságos.
Az időjárás személytelen annyira, hogy ne érezzük tolakodónak, ugyanakkor közös annyira, hogy mindketten tudjunk róla mondani valamit.
Mindenki tud hozzátenni valamit
Az időjárásról való beszélgetéshez semmilyen különleges tudás nem szükséges.
„Állítólag holnap még rosszabb lesz.”
„Én már nagyon várom a tavaszt.”
„Reggel majdnem megfagytam.”
„Legalább nem esik.”
„Nekem ez már túl meleg.”
Ráadásul az időjárás egyik nagy társalgási előnye, hogy könnyű elhagyni.
– Végre jó idő lesz hétvégén.
– Igen, túrázni is megyünk.
– Tényleg? Merre?
És kész.
Három mondattal ezelőtt még az időjárásról beszélgettetek, most pedig már kiderült, hogy a másik szeret túrázni.
A small talk elvégezte a dolgát.
A small talk olyan, mint egy társas próbakör
Két ember első találkozásakor meglepően sok minden bizonytalan.
Nem tudjuk például:
Mennyire szeret beszélgetni a másik?
Érdekli egyáltalán a társaságunk?
Milyen témákról beszél szívesen?
Humoros vagy inkább komoly?
Mennyire lehetünk személyesek?
Mennyire akar ő személyes lenni?
Ezeket akár meg is kérdezhetnénk.
– Szia, Gábor vagyok. Milyen mélységű társalgást preferálsz az ismeretségünk első öt percében?
Valószínűleg azonban maradunk az egyszerűbb módszernél.
Elkezdünk beszélgetni valami jelentéktelennek tűnő dologról.
Az időjárásról.
A helyről, ahol vagyunk.
Arról, hogyan ismerjük a házigazdát.
Egy rendezvényről.
A közös programról.
És közben folyamatosan apró jelzéseket adunk egymásnak.
– Micsoda eső van.
– Igen.
Ha itt véget ér a válasz, lehet, hogy a másik nem különösebben vágyik beszélgetésre.
De lehet ilyen válasz is:
– Igen, és persze pont ma jöttem biciklivel. Csak én tudok ennyire jól napot választani.
Ebben már van egy kapaszkodó.
A másik ember nemcsak válaszolt, hanem adott is valamit, amire reagálhatunk.
– Te rendszeresen biciklivel jársz?
És már megy is tovább a beszélgetés.
A small talk ezért tulajdonképpen kis társas kockázattal végzett próbakör. Megnézzük, nyitott-e a másik a kapcsolódásra, és ha igen, fokozatosan továbbhaladunk.
Mi történik egy beszélgetés első két percében?
Képzelj el két embert egy születésnapi buliban.
Korábban soha nem találkoztak.
0:00
– Szia, Péter vagyok.
– Anna.
0:20
– Te honnan ismered Zolit?
– Még az előző munkahelyemről.
0:50
– Tényleg? Akkor te is annál a cégnél dolgoztál?
– Igen, öt évig.
1:20
– És még mindig ott vagy?
– Nem, tavaly felmondtam. Elegem lett abból, hogy állandóan túlóráztunk.
2:00
Már a munkahelyváltásról beszélgetnek.
Néhány perccel korábban két idegen ember állt egymással szemben.
Mi történt közben?
A beszélgetés lépésről lépésre személyesebbé vált.
Semleges téma.
Közös pont.
Kérdés.
Személyes információ.
Újabb kérdés.
Történet.
Ezért nem feltétlenül érdemes a small talkra úgy gondolni, mint a „valódi” vagy „mély” beszélgetés ellentétére.
Sokszor éppen a small talk a mélyebb beszélgetés előszobája.
Miért utálják mégis olyan sokan?
Mindez szép és jó, de ettől még sokan legszívesebben kihagynák az egész procedúrát.
„Ha egyikünket sem érdekli az időjárás, miért kell úgy tennünk, mintha érdekelne?”
Teljesen érthető érzés.
Van, akinek a small talk túl felszínes.
Más úgy érzi, hogy ugyanazokat a társalgási paneleket ismételgeti újra és újra.
Megint hétvége.
Megint időjárás.
Megint „hogy vagy?”
Megint „sok a munka?”
Van, akinek nem maga a felszínesség kellemetlen, hanem a bizonytalanság:
Mit mondjak most?
Ha a beszélgetésnek van témája, egyszerűbb a helyzet. Ha viszont két ember csak áll egymással szemben, hirtelen mindkettőjüknek ki kell találnia, miről kellene beszélniük.
És persze olyanok is vannak, akik egyszerűen nem szeretnének minden társas helyzetből beszélgetést csinálni.
Nem kell szeretned a small talkot ahhoz, hogy értsd, mire való.
Gondolj rá úgy, mint egy előszobára.
Az előszoba sem feltétlenül a lakás legizgalmasabb része. Nem azért van, mert ott szeretnéd eltölteni az estét.
Hanem azért, mert valahogy be kell jutni a nappaliba.
És miért beszélünk ugyanarról újra meg újra?
Hétfő reggel találkozol a szomszéddal.
– Micsoda hideg van.
Kedd:
– Még mindig nagyon hideg van.
Szerda:
– Azt mondják, hétvégén már melegszik.
Péntek:
– Na, végre kisütött a nap.
Ha kizárólag az átadott információ mennyiségét nézzük, nem feltétlenül volt eseménydús hetetek.
Társas szempontból azonban minden alkalommal történt valami.
Köszöntetek egymásnak.
Elismertétek egymás jelenlétét.
Fenntartottatok egy laza ismeretséget.
Ez különösen jól látszik azoknál az embereknél, akik rendszeresen jelen vannak az életünkben, de nem tartoznak a szoros kapcsolataink közé.
A szomszéd.
A bolti eladó.
A másik szülő, akivel hetente háromszor állsz ugyanazon az edzésen.
A kolléga egy másik részlegről.
Az ember, aki minden reggel ugyanakkor sétáltatja a kutyáját.
Nem vagytok barátok, mégsem vagytok teljesen idegenek.
Az ilyen apró beszélgetések újra és újra azt üzenhetik:
„Látlak. Ismerlek. Rendben vagyunk egymással.”
És ehhez nem feltétlenül kell izgalmasabb téma annál, hogy tegnap esett, ma pedig már nem.
Nem csak az időjárás lehet társas ajtónyitó
Az időjárás azért működik jól, mert általában három fontos tulajdonsága is van:
közös, biztonságos és továbbvihető.
De rengeteg más téma is megfelel ugyanezeknek a feltételeknek.
Egy rendezvényen:
– Jártál már korábban ezen az eseményen?
Egy tanfolyamon:
– Te hogy találtál rá erre a képzésre?
Egy buliban:
– Te honnan ismered a házigazdát?
Egy étteremben:
– Te mit választottál? Jól néz ki.
Egy előadás után:
– Neked hogy tetszett?
Ezeknek a kérdéseknek van egy fontos közös tulajdonságuk: abból a helyzetből indulnak ki, amelyben mindketten benne vagytok.
Nem kell előre tudnod semmit a másikról.
És ha szerencsétek van, néhány mondat után megjelenik valami érdekesebb téma.
Hogyan lesz az időjárásból valódi beszélgetés?
Sokan azt gondolják, hogy a jó beszélgetőpartner fejében mindig készen áll húsz zseniális téma.
Pedig gyakran nincs szükség új témára.
Elég meghallani azt, amit a másik már odatett elénk.
Például:
– Borzasztó ez az eső.
– Nekem különösen, mert hétvégére túrát terveztünk.
A válaszban rögtön ott van egy új téma: túrázás.
Innen kérdezheted:
– Merre mentek?
– Sokat szoktatok túrázni?
– Esőben is elindultok?
Vagy te is kapcsolódhatsz:
– Mi is terveztünk valami szabadtéri programot, de lehet, hogy ebből mozi lesz.
Erre a másik reagálhat.
És a beszélgetés már nem azért halad, mert valaki folyamatosan új témákat talál ki. Hanem azért, mert mindketten adtok egymásnak új kapaszkodókat.
Ez a kérdezés és az aktív hallgatás egyik legegyszerűbb, hétköznapi formája.
Ahelyett, hogy azon gondolkodnál:
„Miről beszéljek most?”
érdemes néha inkább arra figyelni:
„Mi volt érdekes abban, amit az előbb mondott?”
10 mondat, amivel túlélheted az időjárást
Ha szeretnél továbblépni a „hideg van – tényleg hideg van” szintről, nem szükséges különleges beszélgetésindítókat megtanulnod.
Néhány teljesen hétköznapi kérdés bőven elég lehet:
- „Te honnan ismered a házigazdát?”
Közös társaságban szinte mindig kézenfekvő.
- „Hogy kerültél ide?”
Rendezvényen, tanfolyamon vagy más közös programon könnyen történetet indíthat el.
- „Voltál már korábban ezen a helyen?”
Egyszerű, semleges, és rengeteg irányba továbbvihető.
- „Te mit választottál?”
Étteremben, büfében vagy akár egy rendezvényen is természetes kérdés.
- „Hogy tetszett az előadás?”
A közös élmény máris közös beszédtémát ad.
- „Van valami jó terved hétvégére?”
Kicsit személyesebb, de még mindig könnyed kérdés.
- „Ezt mindig is csináltad?”
Ha már szóba került a másik munkája vagy hobbija, újabb történetekhez vezethet.
- „Hogy kezdtél el ezzel foglalkozni?”
Sokkal érdekesebb válasz érkezhet rá, mint arra, hogy „mivel foglalkozol?”
- „És neked mi tetszik benne a legjobban?”
Arra ösztönzi a másikat, hogy ne csak tényeket mondjon, hanem véleményt is.
- „Na és hogy lett ebből az egészből az, ami most?”
Ha már kialakult egy történet, ezzel gyakran tovább lehet bontani.
De van egy fontos különbség beszélgetés és kihallgatás között.
Ha ezt csinálod:
– Hol dolgozol?
– Mióta?
– Van gyereked?
– Hány?
– Hol laktok?
– Milyen autótok van?
…akkor ugyan valóban rengeteg információt megtudhatsz a másikról, ő viszont könnyen úgy érezheti, hogy valamilyen kérdőívet tölt ki.
A kérdés önmagában nem elég.
A válaszra reagálni is kell.
Egy jó beszélgetéshez nem kell érdekes embernek lenned
A társas helyzetekben érzett bizonytalanság mögött gyakran ott van egy kimondatlan elvárás:
„Mondanom kellene valami érdekeset.”
Valami vicceset.
Valami okosat.
Valami olyat, amitől a másik azt gondolja, hogy jó velem beszélgetni.
Pedig egy beszélgetés nem előadás.
Nem kell folyamatosan szórakoztatnod a másikat.
Sokszor bőven elég, ha figyelsz arra, amit mond.
Visszakérdezel.
Reagálsz.
Hozzáteszel valamit magadról.
Aztán ismét teret hagysz neki.
Például:
– Hétvégén voltunk a Mecsekben túrázni.
– Tényleg? Merre jártatok?
– Óbánya környékén. Nagyon szeretjük azt a részt.
– Ott én is jártam már, gyönyörű. Ti gyakran mentek?
Ebben nincs semmi rendkívüli.
Nincs benne zseniális történet.
Nincs benne különleges kérdés.
Mégis működik, mert a két ember nem egymás mellett beszél, hanem egymás mondandójából építkezik.
És talán ez az egyik legfontosabb különbség aközött, hogy „mondunk egymásnak dolgokat”, vagy valóban beszélgetünk.
Legközelebb, amikor valaki azt mondja: „Szép időnk van…”
Térjünk vissza a lifthez.
Ott állsz a szomszéddal.
Második emelet.
Csend.
Majd megszólal:
– Végre kisütött a nap.
Most már tudod, hogy valószínűleg nem azért mondta, mert attól tartott, hogy nem vetted észre azt a hatalmas világító objektumot az égen.
És valószínűleg nem is részletes meteorológiai elemzést szeretne hallani.
Egyszerűen kapcsolatot kezdeményezett.
Egy nagyon kicsit.
Erre mondhatod:
– Igen, végre. Te tervezel valamit hétvégére?
Lehet, hogy azt válaszolja:
– Nem igazán.
És megérkezik a lift.
Ennyi volt.
De az is lehet, hogy azt mondja:
– Igen, végre elmegyünk kirándulni. Már hetek óta tervezzük.
És akkor már van miről beszélgetni.
Az időjárás pedig, amelyről látszólag egyikőtök sem akart igazán beszélni, pontosan azt tette, amire szükségetek volt.
Elkezdte helyettetek a beszélgetést.
Gyakori kérdések a small talkról
Mi a fatikus kommunikáció?
A fatikus kommunikáció olyan kommunikáció, amelynek elsődleges célja nem feltétlenül új információ átadása, hanem a társas kapcsolat létrehozása vagy fenntartása. Egy köszönés vagy egy „Hogy vagy?” kérdés is betölthet ilyen szerepet.
Miért fontos a small talk?
A small talk segíthet kapcsolatot teremteni két ember között, oldhatja a kezdeti bizonytalanságot, és lehetőséget ad arra, hogy fokozatosan kiderüljön, szeretnének-e tovább beszélgetni. Sok hosszabb beszélgetés valamilyen egyszerű, semleges témával kezdődik.
Miért érződik kínosnak a small talk?
Azért is lehet kellemetlen, mert nincs előre meghatározott témája vagy célja. Nem mindig tudjuk, mit mondjunk, mit kérdezhetünk a másiktól, illetve ő mennyire nyitott a beszélgetésre. Van, aki pedig egyszerűen jobban kedveli a tartalmasabb vagy személyesebb beszélgetéseket.
Miről lehet beszélgetni egy idegennel?
Jó kiindulópont lehet valamilyen közös helyzet vagy élmény: a rendezvény, ahol vagytok, a program, egy előadás, az étel, az utazás vagy akár az időjárás. Ezekből később természetesen alakulhatnak ki személyesebb témák.
Hogyan kezdjünk beszélgetést valakivel?
Nem feltétlenül kell különleges nyitómondat. Gyakran elég egy egyszerű megfigyelés vagy a közös helyzetre vonatkozó kérdés, például: „Te jártál már itt korábban?” vagy „Te honnan ismered a házigazdát?”
Hogyan lehet továbblépni a small talkból?
Érdemes figyelni arra, milyen új információkat említ a másik. Ha például azt mondja, hogy hétvégén kirándulni megy, máris lehet kérdezni arról, hová megy, szeret-e túrázni vagy gyakran jár-e oda. A következő téma sokszor már benne van az előző válaszban.
Mit kérdezzünk, ha nem jut eszünkbe semmi?
Indulj abból, ami éppen körülöttetek történik. Kérdezhetsz a helyszínről, a közös programról vagy arról, hogyan került oda a másik. Nem az a cél, hogy különleges kérdést találj, hanem hogy legyen egy természetes kiindulópont.
Hogyan lehet természetesebb egy beszélgetés?
Ne csak a következő kérdéseden gondolkodj, hanem figyelj arra is, amit a másik mond. Reagálj rá, kérdezz vissza, és időnként ossz meg magadról is valamit. A természetes beszélgetés kölcsönös: nem interjú, de nem is egyszemélyes előadás.
