Skip to content
Home » Célkitűzés okosan: célok meghatározása és megvalósítása

Célkitűzés okosan: célok meghatározása és megvalósítása

celkituzes

A célkitűzés folyamatában az első lépés a célok megfogalmazása. A célok tervekké alakítása majd megvalósítása során nagy adag önismeretre és önmagunkkal szemben maximális őszinteségre van szükségünk. A célok meghatározása egy tudatos tervezés, függetlenül attól, hogy személyes vagy munkahelyi, üzleti célkitűzésről van-e szó.

Az emberek többsége úgy éli le az életét, hogy messze nem használja ki igazi lehetőségeit.

Reagálnak a nyomásra és az eseményekre, szüleikre és főnökükre, a számlákra és a felelősségekre, amíg az életük automatikussá és megkérdőjelezhetetlenné válik.

Nem szánnak rá időt, hogy leüljenek, és átgondolják, mi az, amit igazán akarnak.

A sikerhez vezető út abból áll, hogy ismernünk kell a célt, megfelelő lépéseket kell tennünk, tudnunk kell, milyen eredményeket hoznak a lépéseink, majd rugalmasan változtatni kell a lépéseken mindaddig, amíg el nem érjük, amit szeretnénk.

Mint látjuk, ha meg is kapjuk azt, amit akarunk, nem mindig azt kapjuk, amire szükségünk van.

Vannak dolgok, amelyek hiába tűnnek fontosnak és értékesnek, ha meg is szerezzük őket, csak rosszabbul érezzük tőle magunkat.

1.1. Nem minden a pénz

Ha profitorientált céljaink vannak, és elérve ezeket mégsem vagyunk elégedettebbek az életünkkel, arra az egyik jellemző reakció, hogy megemeljük a tétet: még több pénzt, még több külső elismerést akarunk bezsebelni.

És ez az út további boldogtalansághoz vezet, miközben azt gondoljuk, hogy a boldogság felé vezető úton haladunk előre.

Mondjuk egy ilyet: „Négy gyermeket nevelt fel, akik mind boldog és egészséges felnőttek lettek.”

Vagy: „Feltalált egy olyan szerkezetet, amely megkönnyíti az emberek életét.”

Vagy: „Mindenkinek segített, aki csak besétált hozzá, függetlenül attól, hogy az illető tudott-e fizetni.”

Vagy: „Kétgenerációnyi gyermeket tanított meg olvasni.”

Amikor a célunkon gondolkozunk, kezdjük a nagy kérdéssel: mi az én mondatom?

A célkitűzés folyamata arról szól, hogy a vágyainkat tervekbe foglaljuk, majd elérendő célokat alakítunk ki belőlük.

Vagy meg is fordíthatjuk: előbb megfogalmazzuk a céljainkat a meglévő vágyaink alapján, majd a célokhoz vezető utat foglaljuk lépésenkénti tervbe.

2.1. Mit jelent számodra a boldogság?

A boldogság nem fizikai állapot, hanem a lelki elégedettség állapota.

A boldogság az öröm, az elégedettség és a jólét megtapasztalása, ami azzal a meggyőződéssel párosul, hogy az élet jó, élni pedig érdemes.

Egy lottónyeremény vagy hasonló hirtelen szerencse miatt érzett boldogság pillanatnyi csupán, és nem befolyásolja az ember érzelmi változékonyságát.

A szerencse mulandó. Ha a pénzről vagy a mázlitól tesszük függővé, hogy épp milyen a kedvünk, akkor igen erős hangulatváltozásokat tapasztalhatunk.

A boldogság egyfajta mély bizonyosság, hogy jól döntöttem, jó úton járok, és azt csinálom, amire születtem.

Boldognak lenni azt jelenti, hogy átadjuk magunkat a pozitív érzelmeknek, ami testi és lelki szempontból egyaránt nagyon hasznos.

2.2. Készíts boldogságtervet!

Ha boldog szeretnél lenni, a legelső lépés, hogy meghatározd magadnak, mi tenne igazán boldoggá.

Gondold át, melyek voltak életed legjobb pillanatai. Mit csináltál? Hol jártál akkor? Kikkel voltál?

Ha megvan, írd le magadnak, hogyan nézne ki az ideális élet számodra.

Ne csak nagy vonalakban fogalmazd meg, hanem alaposan, részletesen határozd meg, mi kellene ahhoz, hogy minden tekintetben tökéletesnek érezd az életedet. Kész vagy?

Akkor már tudod, mi felé szeretnél törekedni.

A következő lépés az, hogy gondold át jó alaposan az életed, és kérdezd meg magadtól, mik azok a dolgok, amelyek nincsenek harmóniában azzal az életmóddal, ami igazán boldoggá tenne.

Ezután döntsd el, hogy lépésről lépésre el fogod kezdeni kiiktatni ezeket az okokat, amíg olyan életet nem alakítasz ki magadnak, amilyet szeretnél.

Mindannyian azért tartunk ott, ahol tartunk, mert így döntöttünk.

Ha nem vagy elégedett életed bizonyos területeivel, rajtad múlik, hogy változtass rajtuk annak érdekében, hogy a dolgok jobban alakuljanak.

Hogyan jutottál el oda, ahol most tartasz? Melyek voltak azok a képességek, készségek életed során, amelyek könnyen és gyorsan fejlődtek?

Mik azok a dolgok, amelyek számodra könnyen jönnek, míg másoknak nehézséget okoznak?

Milyen feladatokban, tevékenységekben leled örömödet?

Milyen dolgokat tartasz természetüknél fogva motiválónak?

Milyen tevékenység közben érzed a legboldogabbnak magad?

A legfontosabb dolog, amelyet pályád elején vagy során meg kell tenned, hogy rájössz, mit csinálnak a legsikeresebb emberek az általad választott területen, majd pontosan ugyanazt kell tenned neked is újra meg újra, amíg ugyanazokat az eredményeket produkálod.

Sikered nem egy csoda eredménye lesz. Még csak nem is a véletlen műve.

2.3. Boldogság és jóllét

A Gallup Intézet tudósai a 20. század közepe óta kutatják, hogy melyek a jó életminőség kritériumai.

Arra a következtetésre jutottak, hogy a jóllét az élet öt fő területén nyilvánul meg.

Ezek a területek nem foglalják magukba minden árnyalatát annak, ami az életben fontos, hanem öt olyan tágabb szférát képviselnek, melyek a legtöbb ember számára lényegesek.

  1. Szakmai jóllét. Megfelelően használjuk-e ki az időnket, illetve örömünket leljük-e abban, amivel nap mint nap foglalkozunk?
  2. Szociális jóllét. Szoros kapcsolatokkal rendelkezünk-e, és elég szeretetet kapunk-e?
  3. Anyagi jóllét. Hatékonyan kezeljük-e pénzügyeinket?
  4. Fizikai jóllét. Jó egészségnek örvendünk-e, és van-e elegendő energiánk a napi feladatok elvégzéséhez?
  5. Közösségi jóllét. Mennyire érezzük magunkat lakókörnyezetünk aktív részesének?

Az eredményeket összesítve a Gallup kimutatta, hogy az emberek 66%-a egész jól van legalább az egyik területen, de csak 7%-uk működik jól mind az öt szférában.

Ha bármelyik területen nehézségeink támadnak, az fenyegetheti a jóllétünket, és hatást gyakorolhat a mindennapjainkra.

Illetve ha bármelyik téren haladást érünk el, sokkal jobb napok, évek és évtizedek állnak előttünk.

De csak akkor hozhatjuk ki a maximumot az életünkből, ha mind az öt területen hatékonyan tevékenykedünk.

A valódi jóllétet és örömöt akkor tapasztalhatjuk meg, ha valamennyi területen megtaláljuk az egyensúlyt és az elégedettséget.

2.4. Korlátok nélkül

Kezdd azzal, hogy válaszolsz erre a kérdésre: „Mi a legnagyobb dolog, amiről álmodnék, ha tudnám, hogy soha nem bukhatok el?

Engedd magad álmodni, és álmodj nagyot! Gyakorlásként képzeld el egy rövid időre, hogy egyáltalán nincsenek korlátaid.

Képzeld el, hogy bármi lehetsz, bármit megkaphatsz, bármit megtehetsz, amit csak szeretnél. Képzeld el, hogy megvan az összes időd és pénzed, amire szükséged lehet.

Megszerezted mindazt a tudást és tapasztalatot, ami ahhoz kell, hogy bármiben sikeres legyél, megvannak a barátaid, a kapcsolataid, hogy kinyiss bármilyen ajtót, és bárhol megmutasd magad.

Megvan minden alkalmad és erőforrásod, hogy kihasználj bármilyen lehetőséget. Képzeld el, hogy mindened megvan, amit csak szeretnél, vagy amiről álmodnál, hogy elérj bármit, amit kitűzöl magad elé.

Egyszerűen felejtsd el a korlátaidat. Ha semmi nem korlátozna abban, hogy ki vagy, vagy mid van, milyen célokat tűznél ki magadnak?

Ha garantált lenne az elsöprő siker bármiben, amit választasz, kis vagy nagy dolog, rövid vagy hosszú távú, milyen nagy célt választanál?

2.4.1. Mit tennél, ha a pénz nem lenne akadály?

Hogyan változtatnád meg az életed, ha nyernél 10 milliárd forintot?

Ha lenne ennyi pénzed, és felmondanál, hogy valami mást csinálj, mi lenne az? Ha választhatnál az összes állás közül, mit választanál?

A legnagyobb gyakorlatok egyiket, amelyek segítségével megtalálhatod szíved vágyát, küldetésedet és életcélodat, ha elképzelsz egy ideális jövőképet.

Készíts egy ötéves tervet. Gondolatban menj előre öt évet, és képzeld magad elé, hogy életed minden tekintetben tökéletes.

Képzeld el, hogy az ötéves időszak alatt életed minden egyes problémáját megoldottad, és minden célodat elérted. Hogy nézne ki a minden szempontból tökéletes életed?

Ha lenne egy varázspálcád, és annak egy suhintásával bármit elérhetnél, milyen állásod lenne a tökéletes életedben?

Mit csinálnál? Mennyit keresnél? Milyen szintjén lennél a foglalkozásodnak, szakmádnak? Milyen emberekkel dolgoznál, érintkeznél?

Most suhints egyet a varázspálcáddal a magánéleted fölött is. Mit csinálnál, és kivel lennél együtt, ha az életed teljesen tökéletes lenne?

Mit hagynál abba? Kivel szakítanád meg a kapcsolatot? Milyen lenne az életstílusod? Hogyan telnének a napjaid, heteid vagy hónapjaid?

Milyen lenne az egészséged? Hány kilós lennél? Mennyire lennél fitt?

Milyen autót vezetnél? Milyen lenne az otthonod? Mennyi pénzed lenne a bankban, és mennyit költenél nyaralásaidra és szabadidődre?

2.5. Értékrended határozza meg motivációdat

Melyek a te értékeid? Miben hiszel? Milyen elveid vannak? Mit nem tartasz értékesnek?

Személyiségedet nagymértékben meghatározza, hogy az értékeid mennyire egyértelműek és intenzívek.

Értékrended határozza meg motivációdat, meggyőződéseidet, hozzáállásodat és érzéseidet. Melyek a te értékeid?

Írd le! Készíts egy listát három-öt alapvető értékről, amiről úgy gondolod, hogy a legfontosabbak az életben.

Miután felsoroltad az értékeidet, rendezd ezeket fontossági sorrendbe. Mi a legfontosabb? Mi kerül a második helyre? Mi a harmadik? És így tovább.

Kik a hőseid és hősnőid? Kiket csodálsz legjobban? Milyen tulajdonságaik, erényeik vannak azoknak az embereknek, akikre leginkább felnézel, akiket tisztelsz és csodálsz?

2.6. Légy tudatában eddigi eredményeidnek is

A mi kultúránkban az emberek zöme inkább a kudarcaira emlékszek, mint a sikereire. Ez a büntetésközpontú nevelési, oktatási és vezetési stílus eredménye.

Kiskorunkban, ha szépen játszottunk és együttműködtünk a környezetünkkel, a szüleink békén hagytak bennünket, ha viszont hangoskodtunk, zavartunk másokat vagy bajba kerültünk, alaposan leteremtettek.

Mivel az agyunk könnyebben emlékszik vissza azokra az eseményekre, amelyeket erős érzelmek kísérnek, a legtöbb ember alábecsüli sikerei arányát a kudarcokéhoz képest.

Ezt úgy tudjuk orvosolni, hogy tudatosan odafigyelünk sikereinkre, és örülünk nekik.

Ha arra kérjük az embereket, hogy meséljék el, milyen sikerek érték őket az elmúlt héten, sokan úgy vélik, semmiféle sikerélményben nem volt részük.

De ha arról van szó, hogy mit rontottak el az előző 7 nap során, 10 különféle esetet is fel tudnak sorolni.

Ez azért szomorú, mert jóval több sikerben van részünk, mint kudarcban – csak éppen túl magasra helyezzük a mércét, amikor arról van szó, mi számít sikernek.

2.6.1. Írjunk listát eddigi sikereinkről!

Kezdetnek osszuk fel az életünket három egyforma hosszúságú időszakra – ha például 45 évesek vagyunk, a három időszak a következő: születéstől 15 éves korig, 16 és 30 év között, 31 és 45 év között.

Ezután soroljunk fel három-három sikert mindegyik időszakból. Fel tudunk-e sorolni száz sikert?

Ehhez olyan dolgokat is fel kell venni a listára, mint: „megtanultam biciklizni, szólót énekeltem a templomban, nyári munkát vállaltam, berúgtam életem első gólját, bekerültem a pomponlányok közé, megszeretem a jogosítványt, cikket írtam az iskolaújságba”, stb.

A kudarcban való hit az elme egyfajta megmérgezése.

Amikor meghatározod ideális küldetésedet és életcélodat, tekints vissza az életedre, és értékeld korábbi sikereidet és kudarcaidat.

Milyen tulajdonságaidnak, képességeidnek köszönheted leginkább eddigi életed sikereit?

Melyek voltak csúcstapasztalataid vagy legkimagaslóbb teljesítményeid, büszkeségeid, és mi a közös ezekben a pillanatokban?

Mit tettél életed során, ami a legjobban megnövelte önbecsülésedet és a személyes büszkeségedet?

Ha bármit véghez vihetnél a jövőben, mi lenne az az egyetlen cél, amitől a legbüszkébb és legelégedettebb lennél?

Hogyan tudnád úgy berendezni az életedet, hogy a lehető legtöbb olyan dolgot csináld, amitől a lehető legelégedettebb leszel?

Milyen készségeket, képességeket csodálsz másokban? Bármik legyenek is ezek, valószínűleg ugyanazok a készségek és képességek, amelyeket magadban is a legszívesebben magasabb szintre fejlesztenél.

Osztályozd magadban ezeket a készségeket egy 1-től 10-ig terjedő skálán, majd pedig kezdj el dolgozni magadon, hogy munka és tanulás által fejleszd ezeket.

Készítsünk listát a már rendelkezésünkre álló erőforrásokról! Amikor elindítunk egy építkezési projektet, tudnunk kell, milyen eszközök állnak rendelkezésre.

Ahhoz, hogy a jövőre vonatkozóan felépítsünk egy ösztönző víziót, ugyanezt kell tennünk.

Készítsünk egy listát arról, hogy milyen támogató tényezőkkel rendelkezünk: karakterjegyek, barátok, pénzügyi erőforrások, iskolai végzettség, idő, energia vagy bármi más.

Állítsunk össze egy listát az erősségeinkről, a készségeinkről, a képességeinkről és az eszközeinkről.

celkituzes

Talán szeretnél egy nagyobb autót vagy egy SUV-t. Utánanéztél már, mennyit kellene keresned ahhoz, hogy vehess egyet?

Hogy tudnál vele parkolni, vagy mennyibe kerülne egy garázs havi bérleti díja? Mennyibe kerül a kötelező és az egyéb szervizelése, az üzemanyag, a biztosítás, egy garnitúra gumi cseréje?

Előfordulhat, hogy rájövünk, bizonyos ár túl magas ahhoz, hogy nyugodt szívvel megfizessük.

Nem akarjuk kockára tenni az egészségünket, a kapcsolatainkat vagy az összes megtakarításunkat egyetlen cél miatt. Minden tényezőt mérlegelnünk kell.

Előfordulhat, hogy az, amire vágyunk, hosszú távon nem szolgálja érdekeinket. De ha mégis, járjunk utána, mit kell tennünk, aztán lássunk munkához.

Az átmeneti öröm és az alapvető boldogság között hatalmas a különbség.

Rengeteg örömteli élményben lehet részünk: ilyen a kedvenc ételünk elfogyasztása, egy jó buli, egy jó könyv, vagy zene, az, amikor focimeccset nézünk vagy egy meghitt estét töltünk el a szerelmünkkel.

De amikor a hormonok lecsendesednek, ugyanolyan üresnek érezzük az életünket, mint korábban.

Ideig-óráig boldognak érezhetjük magunkat, ám a tartós boldogságot csak a mélyebb értelemben vett beteljesülés hozhatja el.

Többféle módszer – jó módszer – létezik a célok megfogalmazására.

Akár kipróbálhatjuk, végig mehetünk mindegyiken, így biztosan minden oldalról megvizsgáljuk a terveinket, vágyainkat és motivációinkat.

5.1. Brian Tracy célkitűzési módszere

Ha valaki, akkor Brian Tracy tudja, hogy kell célokat kitűzni. Több mint 70 könyv szerzője, amely könyveket több tucat nyelvre fordítottak le.

Sikeres karriert futott be az értékesítés és marketing, a befektetések, az ingatlanfejlesztés és a vezetési tanácsadás területén.

Millióknak tartott és tart előadásokat és szemináriumokat világszerte.

5.1.1. Célkitűzések megfogalmazása

12 pontban összefoglalta, mi is kell ahhoz, hogy a célok kitűzése és elérése zökkenőmentesen és hatékonyan megvalósulhasson.

  1. Vágy – Heves, égető vágy a célod iránt. „Mit akarok valójában az életemmel?”
  2. Hit – A szíved legmélyén teljes valóddal hinned kell, hogy megérdemled a célodat, és hogy képes vagy elérni.
  3. Írd le! – A le nem írt cél nem cél. Heteken, hónapokon át mindennap írd le újra és újra a céljaidat. Ezáltal beprogramozódnak a tudatalattidba, ahol önálló életre és erőre kelnek.
  4. Vizsgáld meg, hol tartasz most! Ha le akarsz fogyni, először is megméred magad, megállapítod a jelenlegi súlyodat.
  5. Döntsd el, miért akarod elérni azt a bizonyos célt. Ha van egy vagy két jó okod, hogy elérj egy célt, akkor kicsit motivált leszel. Ha viszont negyven-ötven okod van arra, hogy elérj egy bizonyos célt, annyira eltökélt és motivált leszel a sikerre, hogy senki és semmi nem fog tudni megakadályozni elérésében.
  6. Határidő – Szabj határidőket a céljaidnak. Ez egy körülbelüli időpont, amikorra a célodat el fogod érni. Ha elég nagy a célod, bontsd részhatáridőkre.
  7. Határozd meg a közted és a célod között álló akadályokat! Miért nem érted még el a célodat? Mi akadályoz meg? Mi tart vissza? Az összes téged visszahúzó erő közül melyik a legnagyobb akadály?
  8. Határozd meg, milyen tudásra, információra és egyéb képességekre lesz szükséged célod elérése érdekében. Ahhoz, hogy elérj valami teljesen újat, valami teljesen újat kell tenned. Valaki olyanná kell válnod, aki még sohasem voltál azelőtt.
  9. Döntsd el, kinek a közreműködésére és segítségére lesz szükséged, hogy elérd célodat.
  10. Készíts tervet céljaid elérésére! A terv nem más, mint teendőid rendszerezett listája, amelyeket el kell végezned ahhoz, hogy elérj onnan, ahol most vagy, oda, ahová jutni szeretnél.
  11. Minden nap vizualizáld magadban a célodat, mintha már teljesítetted volna. Képzeld erősen magad elé. Képzeld el, milyen lenne, ha már elérted volna. Mit éreznél, ha már a célodnál lennél? Képzeld el a büszkeséget, elégedettséget és boldogságot, amelyet akkor tapasztalnál, ha már most az az ember lennél, aki elérte mindazt, amit kitűzött maga elé.
  12. Eltökéltség és kitartás – Fogadd meg előre, hogy soha, de soha nem fogod feladni.

5.1.2. A célkitűzés alapelvei

  • Célod legyen világos, konkrét, részletes, és legyen leírva. Egy cél nem lehet homályos vagy általános, úgymint boldognak lenni vagy sok pénzt keresni. Egy cél legyen konkrét, kézzelfogható, valami, amit világosan el tudsz képzelni az elmédben. Objektívnak és mérhetőnek kell lenniük.
  • Legyenek időhöz kötve, ütemtervvel, határidőkkel, részhatáridőkkel.
  • Céljaid kihívást jelentsenek, mutassanak túl mindazon, amit a múltban már elértél.
  • Céljaid legyenek összhangban értékeiddel és egymással is. Van, aki sikeres üzletember akar lenni, ugyanakkor minden délután golfozni szeretne – nyilvánvaló, hogy egyazon időben nem lehet elérni mindkét célt. Fontos, hogy egyensúlyban legyenek életed különböző területein: karriereddel, pénzügyeiddel, családoddal, egészségeddel, spirituális és közösségi életeddel kapcsolatban.
  • Az életednek legyen egy jól meghatározott fő célja. Legyen egyetlenegy célod, amelynek a teljesítése többet javít az életeden, mint bármelyik más cél elérése.

5.2. A SMART célkitűzés módszere

A SMART célok kitűzése arról szól, hogy a céljaidat kisebb, jobban kezelhető összetevőkre bontod, így azok könnyen nyomon követhetők és elérhetők lesznek.

5.2.1. Specific, azaz konkrét

A célodat nagyon pontosan kell meghatároznod. Ne általánosságban gondolkodj valamiről, hanem adj meg minden megadható infót róla, ami rendelkezésedre áll.

Például ahelyett, hogy több pénzt szeretnél, tűzd ki célul azt, hogy az év végéig (azaz december 31-ig) x forintot szedsz össze / keresel.

Ez sokkal konkrétabb, és ez alapján már egy ütemtervet is adni tudsz a munkádhoz.

Mennyit kell keresned / eladnod minden nap, hogy elérd célod, majd létrehozhatsz egy cselekvési tervet, hogy biztosan el is érd ezt a számot.

5.2.2. Measurable, azaz mérhető

A céloknak rendelkezniük kell valamilyen objektív mérési módszerrel – legyen az egy határidő, egy szám, egy százalékos változás vagy más mérhető elem.

Személyes célok esetén amivel követni lehet a fejlődést, a változást.

Például a pénzbeli gyarapodás mértékét, a leadni kívánt súlyok számát fogyás esetén, a lefutott kilométerek számát, vagy a sikeresen teljesített vizsgákat, ha éppen tudásbeli fejlődés a célunk.

5.2.3. Achievable, azaz elérhető

Igyekezzünk olyan célokat meghatározni, ami elérhető, tehát nem egy lehetetlen kategória, viszont kellő erőfeszítést igényel ahhoz, hogy inspiráljon, motiváljon az elérése.

Az nem gond, ha valamit három év alatt szeretnék / tudok elérni, viszont tudjak hozzá reális részcélokat kitűzni, amelyek mentén végig tudok menni az A-ból B-be vezető úton.

5.2.4. Realistic, azaz reális

Ez a pont szorosan összefügg az előzővel. Például lehet, hogy egy cél elérhető, de az eléréséhez minden csapattagnak hat hétig folyamatosan túlóráznia kell.

Bár lehet, hogy ez egy elérhető cél, mégsem reális.

Vagy egy másik példa: a spanyol nyelv elsajátításával kapcsolatban az a cél, hogy minden nap 20 percet szánjunk a spanyol nyelv gyakorlására, reális és megvalósítható.

Viszont az a cél, hogy minden nap két órán keresztül gyakoroljuk a spanyolt, valószínűleg nem reális a legtöbb dolgozó felnőtt számára, pedig technikailag megvalósítható.

5.2.5. Time-bound, azaz határidőhöz kötött

A határidők kulcsfontosságúak a célok megvalósításában, mivel cselekvésre kényszerítenek.

Még egy példa a SMART célkitűzésre: azért edzek, hogy lefussam az októberi budapesti félmaratont kevesebb mint két óra alatt. Miért SMART?

Mert ez a cél konkrét (budapesti félmaraton), mérhető (kevesebb, mint két óra alatt), elérhető (két óra ambiciózus, de megvalósítható tempó a legtöbb futó számára, természetesen megfelelő edzéssel), reális (elhatároztam, hogy edzeni fogok, hogy felkészüljek a félmaratonra), és időhöz kötött (október).

A legjobb SMART célok azok, amelyek szorosan illeszkednek a tágabb céljaidhoz, és lépcsőfokként szolgálnak a végső cél felé. Kihívást kell jelentsenek, miközben még mindig elérhetőek.

Ezeknek a céloknak könnyen mérhetőnek kell lenniük, és elő kell segíteniük a hatékony időgazdálkodást, lehetővé téve az erőforrások hatékony elosztását.

Például, ha a karrierfejlesztés prioritás, akkor egy kiváló SMART cél lehet „egy digitális marketing haladó tanfolyam elvégzése a következő hat hónapon belül”.

5.3. Tony Robbins célkitűzési módszere

Anthony Robbins-t az USA-ban a csúcsteljesítmény legkiemelkedőbb kutatójaként tartják számon. Amerikai vállalkozó, író és előadó, akit a Harvard Business Press beválasztott a világ Top 200 Business Guruja közé.

Emberek millióinak segített és segít jelenleg is felfedezni egyéni adottságaikat.

  1. Vedd sorra az álmaidat (és írd is le)! Azokat a dolgokat, amiket birtokolni akarsz, csinálni szeretnél, ami lenni akarnál, és amiből részesülni szeretnél.
  2. Menj végig az elkészült listádon, és becsüld meg, hogy várhatóan mikor érheted el az egyes célokat.
  3. Válaszd ki a számodra legfontosabb négy célt erre az évre (vagy a következő egy évben elérendő célokat).
  4. Tekintsd át a kiválasztott célokat az alábbiak szerint: pozitív értelemben fogalmaztad meg? A lehető legkonkrétabban írtad le a céljaidat? Írd le, honnan fogod tudni, hogy elérted a célodat (mérföldkövek)! Olyan célokat fogalmaztál meg, amelyekre van közvetlen ráhatásod?
  5. Sorold fel, milyen erőforrások állnak már most rendelkezésedre ahhoz, hogy elérd ezeket a célokat.
  6. Miben kell változnod, milyen emberré kell válnod ahhoz, hogy elérd ezeket a célokat?
  7. Mi akadályozott meg eddig, hogy elérd ezeket a célokat?
  8. Készíts lépésekre lebontott ütemtervet az egyes célok eléréséhez.
  9. Ha vannak példaképeid, akkor modellezheted azt, ahogyan ők elérték a céljaikat.
  10. Gyakorold a hálát. Néha az emberek olyannyira figyelnek arra, amit el akarnak érni, hogy elmulasztják méltányolni vagy használni mindazt, ami már megadatott nekik. Egy adott cél felé az első lépést az jelenti, hogy meglássuk, mi az, amivel már most rendelkezünk. Adjunk hálát érte, és használjuk fel a jövőbeli eredmények eléréséhez.

6.1. Figyelj a lehetséges mellékhatásokra!

Fontos, hogy minden körülményt számításba vegyél egy adott cél kitűzése során. Érdemes itt is inkább rendszerben gondolkodni, mivel minden hatással van mindenre.

  • Lehet például az a célod, hogy fejleszd a vezetői készségeidet, hogy több kihívást jelentő szerepet kapj a munkádban. De ezeket a készségeket vajon szeretnéd magaddal vinni a baráti kapcsolataidba vagy a családod körébe? Ha a munkahelyeden megváltozik a gondolkodásod és a viselkedésed, az valószínűleg az életed egyéb területeire is kihat, ezért megváltoztathatja a kapcsolataidat is!
  • Milyen hatással lesz a környezetedben élőkre? Az üzleti partnerekre, a munkatársakra, a párkapcsolatra, a családra, a barátokra? Előfordul, hogy egy kapcsolat azért megy tönkre, mert az egyik fél megharcol a sikereiért, a másik viszont ugyanolyan marad. Ha a célod az egész családodra hatással lesz, akkor vond be őket is, és tedd őket érdekeltté abban, amit csinálsz, már a kezdetek kezdetén!
  • Mit nyersz abból, ha megvalósítod a célod? Mit nyersz abból, amit éppen most csinálsz? Veszítesz valamit, ami számodra értékes, ha eléred a célodat? Több példa is van arra, hogy egy vállalkozónak akkor megy tönkre az első házassága, amikor kitűzi maga elé az élete célját. A hiedelmei és értékei megváltoznak ugyanis, míg a társa továbbra is ugyanazt vallja.
  • Mennyire tudod irányítani a végeredményt? Teljes irányításod semmilyen helyzet felett nem lehet, de minél erőteljesebben tudod befolyásolni a végeredményt, annál valószínűbb, hogy el is éred azt.
  • Mihez vezet el ez a cél és a tetteid? A célok elérése újabb lehetőségeket tár eléd. Mindig figyelj az újonnan nyíló esélyekre!
  • Mit mond majd ez a megvalósult cél rólad, mint emberről?

6.2. Öt lépés a fejlődéshez

Ahhoz, hogy egy komoly célt elérjünk, nekünk is komolyabbá kell válnunk. Új készségeket, új viselkedésformákat és új képességeket kell elsajátítanunk.

Meg kell erőltetnünk magunkat, és miközben ezt tesszük, örökre a magasabb szinten ragadunk.

  1. Ne feledjük, hogy az elszánt gyakorlásnak egyetlen célja van: javítani a teljesítményt. Ha valaki éveken át hetente egyszer eljár teniszezni, nem fog fejlődni, hiszen mindig ugyanazt csinálja. Az elszánt gyakorlás arról szól, hogy változtatni kell a teljesítményünkön, mindig új célokat kell kitűzni magunk elé, és meg kell erőltetni magunkat, hogy mindig egy kicsivel többet érjünk el.
  2. Ismételni, ismételni, ismételni! Fontos az ismétlés. A legjobb kosarasok a csapatedzés végén nem 10 büntetőt dobnak még, hanem 500-at.
  3. Keressük az állandó, kritikus visszajelzést! Ha nem tudjuk, hogyan teljesítünk, azt sem fogjuk tudni, min kell javítani.
  4. Koncentráljunk szigorúan arra a területre, ahol segítségre van szükségünk! Sokan azt gyakorolják, amiben már jól teljesítenek, de csak azok lesznek egyre jobbak, akik azt gyakorolják, amiben gyengék.
  5. Készüljünk fel rá, hogy a folyamat szellemileg és fizikailag is kimerítő lesz! Ezért van az, hogy csak kevesen szánják rá magukat, de éppen ezért eredményes.

6.3. Az önfegyelem fontossága

Könnyű olyankor megtenni valamit, amikor van hozzá kedved, amikor szórakoztató, könnyű vagy kézenfekvő.

De amikor kemény és nehéz, és harcolsz a vágyaddal, hogy a legkisebb ellenállás elvét kövesd, akkor van szükség a fegyelemre.

Ebben az a csodálatos, hogy minél nagyobb az önfegyelmed, annál jobban fogod szeretni és tisztelni magad.

Az önfegyelem haszna nemcsak gyakorlati dolgokban nyilvánul meg, hanem velejár a pozitív hozzáállás, a nagyobb önérzet és önbecsülés is.

A sikeres élet legfontosabb jellemvonása, kulcsa az önfegyelem.

Az önfegyelem azt jelenti, hogy megvan benned a képesség, hogy erősségeidre és személyiségedre, illetve akaraterődre támaszkodva megtedd, amit kell, akkor, amikor kell, függetlenül attól, hogy van-e kedved hozzá, vagy sem.

Hogyan lehet megmondani, mik egy ember céljai? Könnyen. Nézd meg, mit csinál. Az ember mindig olyan dolgokat csinál, amelyek összhangban vannak legbelső meggyőződéseivel és vágyaival.

Nem az számít, mit mond, óhajt vagy szándékozik. Csak az a lényeg, mit csinál napról napra, óráról órára, mert ez mutatja meg igazán, hogy valójában mit akar.

6.4. Vizualizáljuk az eredményt!

Azt képzeljük el, amit szeretnénk, ne azt, amit nem. A tudatalatti képekben gondolkodik, így a „Ne csapkodd az ajtót!” az ajtócsapkodás képét idézi fel. A „Már nem félek a repüléstől” a repüléstől való félelem képét eleveníti fel, míg az „Élvezem a repülést” kellemes érzéseket kelt.

Képzeljük el, mit szeretnénk megvalósítani. A számunkra legtökéletesebb állapotban lássuk a dolgokat. Helyezkedjünk bele a képbe, és mindent a saját szemünkön keresztül szemléljünk. Ha kocsira vágyunk, a kocsi belsejéből lássuk a világot, mintha ott ülnénk a kormánynál.

Idézzük fel azokat a hangokat, amelyeket akkor hallanánk, ha sikerülne megvalósítanunk tervünket. Éljük át azokat az érzéseket, amelyek akkor fognának el, ha sikerülne elérnünk azt, amire vágyunk. Írjuk le tapasztalatainkat egyetlen rövid mondatban, az érzéseinket is beleértve.


Forrás:

  • Anthony Robbins: Egy barát üzenete
  • Anthony Robbins: Határtalan siker
  • Brian Tracy: A siker kézikönyve
  • Brian Tracy: Célok!
  • Daniel H. Pink: Motiváció 3.0
  • Frances Coombes: Önmotiváció
  • Jack Canfield, Janet Switzer: A siker alapelvei
  • Sir Ken Robinson, Lou Aronica: Elemedben vagy?
  • Tony Buzan: Elmetérképezés mesterfokon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük