Az imposztorszindróma az a mély meggyőződés, hogy csalárd módon olyannak állítjuk be magunkat, amilyenek nem vagyunk, és úgy hisszük, nem vagyunk olyan jók, mint amilyennek mások gondolnak.
Miről olvashatsz ebben a cikkben?
1. Az imposztorszindróma jellemzői
Az imposztorszindróma három alapjellemzője a következő:
- Meggyőződésünk, hogy mások túlbecsülik képességeinket és készségeinket.
- Félünk a lelepleződéstől, vagyis attól, hogy mindez kiderül.
- Sikereinket következetesen külső tényezőknek, például a szerencsének vagy az aránytalanul nagy erőbefektetésnek tulajdonítjuk.
2. Kiket érinthet az imposztorszindróma?
Azokat, akik meglehetősen valószínűtlennek tartják, hogy valaha sikeresek lesznek vagy jó eredményt érnek el.
Felismerik ugyan a sikert (ami váratlanul ér), ám ez ellentmond a várakozásaiknak. Tudják, hogy sikeresek, de nem érzik, hogy megérdemelnék.
Ez a kognitív disszonancia érzése, vagyis az a jelenség, amikor az egymásnak ellentmondó meggyőződésünk és tapasztalatunk felismerése stresszt, belső feszültséget okoz számunkra.
A feszültséget úgy oldják fel, hogy a sikert külső vagy tőlük független okoknak (például szerencsének) tulajdonítják, és nem belső, stabil tényezőket (például saját tehetségünket) sejtik a háttérben.
3. Az imposztorokra jellemző viselkedésmódok
Van néhány tipikusan az imposztorokra jellemző viselkedésmód.
3.1. Dolgozz keményen!
Az imposztor úgy érzi, mindenkinél lelkiismeretesebben kell dolgoznia azért, hogy ne derüljön fény „csaló” mivoltára. Ez a stratégia gyakran kifizetődik, a kemény munka jó érzéssel tölti el.
Erőfeszítéseire visszaigazolást kap, és meg is könnyebbül, hogy igyekezete végül sikerhez vezet, ám kis idő múlva már azon gondolkodik, hogy a siker kizárólag annak köszönhető, hogy annyira keményen dolgozott, és ismét a szélhámosságérzés bújik elő.
A szorongás > kemény munka > ideiglenes jó érzés körforgása fennmarad.
3.2. Nyűgözd le a hősödet!
Az imposztor-életérzés további jele, ha állandóan tekintélyszemélyt keresünk, vagyis olyan valakit, aki valamiben „felettünk áll”.
Ha sikerül lenyűgöznünk hősünket, akkor talán mi magunk is különlegessé válhatunk. Ha ez a kivételes személyiség szeret vagy elismer minket, akkor mégiscsak lehet bennünk valami.
3.3. Perfekcionizmus
Értékességét bizonyítandó az imposztornak mindent tökéletesen kell csinálnia. A kudarctól vagy a tökéletesnél gyengébb eredménytől egyaránt retteg, hiszen mindkét eshetőség az önmagáról mint csalóról kialakított képet erősíti.
3.4. Eredmények lekicsinylése
A perfekcionizmus és az imposztorérzés ördögi körének még egy újabb jellegzetessége az, hogy az imposztor, miután eredményt ért el, gyakran lekicsinyli saját teljesítményét.
A „kudarcot vallok / nem dolgozom eléggé / kiderül, hogy csaló vagyok” típusú félelmek kemény munkára sarkallják, ami eredményre is vezet.
Ekkor azonban ahelyett, hogy örömmel nyugtázná és elismerné, inkább leértékeli saját teljesítményét. „Semmi különös”, mondja, vagy megjegyzi, hogy bárki meg tudta volna csinálni. Így maradhat fenn a szélhámosságérzés.
Két, egymással ellentétes meggyőződés vagy vélekedés olyan kellemetlen feszültséget kelt, amelytől szabadulni igyekszünk. A feszültség kétféle módon csökkenthető. Vagy megváltoztatjuk eredeti meggyőződésünket („Mégiscsak tehetséges vagyok”), vagy az eredményre vonatkozó véleményünkön módosítunk („Végül is nem olyan nehéz megkapni ezt az állást, ha nekem is sikerült”).
Ez utóbbi könnyebb, hiszen így megtarthatjuk az évek során kialakult vélelmünket, hogy nem vagyunk elég jók. És elindul a körforgás.
3.5. A dicséret leértékelése
A másoktól kapott dicséretek leértékelése a másik jellemző, ami összefügg az előzőekkel.
Furcsa ellentmondás, hogy az imposztor ugyan kétségbeesetten vágyik mások dicséretére, hiszen ezáltal érzi igazolva saját képességeit, tehetségét, ám amikor a vágyott elismerés megérkezik, nem tud mit kezdeni az így létrejött belső feszültséggel.
Könnyebb a dicséretet elbagatellizálni, mint változtatni hosszú évek alatt kialakult énképünkön, meggyőződéseinken.
3.6. Önszabotázs
Az önszabotázs nem más, mint saját teljesítményünk aláaknázása, hogy kudarc esetén kész magyarázattal szolgáljunk magunknak.
Ha például nem készülünk fel kellőképpen egy interjúra, vagy nem tanulunk eleget egy vizsgára, csökkenthetjük annak az érzésnek az intenzitását, hogy csalók vagyunk. Ha végül valóban nem teljesítünk jól, tulajdonképpen nincs miért rosszul érezni magunkat.
4. Híres imposztorok
Ha minket is érint az imposztorszindróma, legalább jó társaságban vagyunk, hiszen meglepően sok ismert, sikeres ember, igazi híresség is megtapasztalja ezt az érzést.
- Seth Godin marketingszakember, számos best-seller könyv szerzője 2012-ben, az Ikarosz tévedése – Meddig szárnyalhatunk? című könyvében ír arról, hogy sikerei ellenére a mai napig csalónak érzi magát.
- Tom Hanks, a hetvennél is több filmet és televíziós műsort jegyző, kétszeres Oscar-díjas színész egy 2016-os interjújában a következő kérdést tette fel: „Mikor jönnek rá, hogy tulajdonképpen szélhámos vagyok, és vesznek vissza tőlem mindent?”
- Michelle Pfeiffer színésznő, több Oscar-díj jelöltje és a Golden Globe díjazottja elmondta, hogy állandó félelmet okoz neki az érzés, hogy tulajdonképpen csaló, és lelepleződhet. Egy interjúban így fogalmazott: „Még mindig azt hiszem, hogy egyszer mindenki számára világos lesz, hogy nem is vagyok olyan tehetséges, nem is vagyok olyan jó, és csak szemfényvesztés az egész.”
- Miután 1988-ban megkapta az Oscart A vádlottak főszerepéért, Jodie Foster attól rettegett, hogy vissza kell adnia. „Úgy éreztem, a díjat csak a vakszerencsének köszönhetem, és egy nap majd azzal kopogtatnak be hozzám, hogy „Elnézést, de mégis inkább másnak szeretnénk adni. Meryl Streepet illeti.” – fogalmazott egy interjúban.
5. Miért válunk imposztorrá?
5.1. Az önbecsülés jelentősége
Az imposztorszindróma kialakulása összefügg az alacsony önbecsüléssel, a gyenge önértékeléssel és a csökkent önbizalommal.
Az önbizalmam meglehetősen alacsony lehet például, ha arról van szó, képes lennék-e megnyerni a 100 méteres síkfutást. Az önértékelésemben az úgy jelenik meg, hogy nem vagyok túl jó futó.
Ez azonban nem feltétlenül hat az önbecsülésemre, hiszen még mindig lehetek jó véleménnyel magamról, ha felismerem, hogy a futóképességem (vagy annak hiánya) nem függ össze az emberi jóságommal, kedvességemmel, okosságommal vagy értékességemmel.
Más a helyzet azonban, ha úgy gondolom, hogy jó futási képesség kell az értékességemhez. Lehetséges, hogy az a tény, hogy gyors és jó futó vagyok, az énképem fontos része, például mert korábban atletizáltam.
Ha ez a helyzet, könnyen értéktelennek érezhetem magam, ha már nem tudok versenyeket nyerni, és sérül az önbecsülésem.
Alapvető, mély hiedelmeink megváltoztatása nagyon nehéz feladat, szóval sokkal egyszerűbb a „bizonyíték van arra, hogy jó vagyok” meggyőződést úgy átírni, hogy „a bizonyíték hamis”.
A célra számos, az imposztorokra jellemző gondokodásmód használható, például a következő: „Csak a szerencsének köszönhetem, pedig valójában csaló vagyok.”
A mélyen gyökerező „nem vagyok elég jó” érzés megszületéséhez számos dolog hozzájárulhat:
- Elítélő, lekicsinylő szülők vagy tekintélyszemélyek
- Túlkontrolláló szülők
- Elégtelen gondozói figyelem
- Csúfolás, kiközösítés
- Gyenge tanulmányi eredmény
- Vallásos elképzelések
- Ha másokkal mérnek össze
- Társas összehasonlítás
- Külső megjelenés
- Bántalmazás
5.2. Hibás gondolkodási mintázatok
A fenti tényezők együttesen hozzájárulhatnak az imposztorszindrómára jellemző téves gondolkodási mintázatok kialakulásához. A téves mintázatok egyike az attribúciós torzítás, amikor magyarázatot keresünk saját magunk vagy mások viselkedésére.
A külső vagy a belső magyarázat olykor helyes is lehet, ám ha túl gyakran élünk a külső tulajdonítással (mindig más a hibás), vagy éppen ellenkezőleg, hajlamosak vagyunk kizárólag belső okokat keresni (mindig a mi hibánk), akkor lehetséges, hogy gondolkodási mintázataink tévesek, és nem hasznosak.
Az imposztorszindrómában a siker külső, általunk nem befolyásolható tényezőknek köszönhető, például a szerencsének, vagy annak, hogy más hibázott, míg a kudarc csakis a mi hibánk, például keményebben kellett volna dolgoznunk.
A megkérdezettek 62%-a nyilatkozik úgy, hogy a közösségi oldalak elbizonytalanítják saját életének sikerességével, eredményeivel kapcsolatban.
Az imposztorszindróma hosszú ideig a nők mindennapos munkahelyi szorongásának szinonimája volt, és valószínűleg ma is az. Imposztornak, azaz szélhámosnak, csalónak tartják magukat.
Ezek a nők úgy hiszik hogy sikerük csupán a kiválasztási folyamat hibáinak köszönhető, vagy annak, hogy valaki túlbecsülte a képességeiket, és meggyőződésük, hogy sikerük valamiféle külső forrásból fakad.
Miért több a nő?
5.3. A nőket nem vonzza a siker
Sheryl Sandberg könyvében megemlít egy 2003-as kísérletet, melyet üzleti képzésben részt vevő hallgatókkal végeztek.
A kísérlet során a hallgatók elolvasták egy sikeres vállalkozó történetét, és a csoport egyik fele azt az információt kapta, hogy a vállalkozó neve Heidi, míg a csoport másik felének a Howard nevet adták meg.
A hallgatók Howardot szeretetre méltó, tehetséges és tiszteletre méltő figurának ítélték meg, ám Heidit önzőnek és olyasvalakinek, akivel nem szívesen dolgoznának együtt. A leírás alapján – a nemükön kívül – mindkét ember mindenben azonos volt.
Mindebből Sandberg azt a következtetést vonta le, hogy a „sikeres férfit a férfiak és a nők egyaránt kedvelik. A sikeres nővel viszont kevésbé szimpatizálnak.”
5.4. Önbeteljesítő jóslat
Azok a nők, akik nem bíznak magukban, bizonytalanok képességeik tekintetében, és titkon attól félnek, hogy ez mások számára is kiderül, könnyen önbeteljesítő jóslattá változtatják ezeket a hiedelmeket, ráadásul éppen saját viselkedésükkel.
Az önbizalomhiány és a képességeikbe vetett hit hiánya abban nyilvánul meg, hogy nem állnak ki magukért, nem nyilvánítanak véleményt, félnek a döntéshozataltól, és kevésbé ambiciózusak.
Ez később oda vezet, hogy lemaradnak, ami talán segít enyhíteni a disszonanciát („Lám, tudtam, hogy nem vagyok olyan jó!”), de tovább csökkenti az önbizalmat, és ördögi kört indít el.
6. Ötletek, módszerek imposztorérzések kezelésére
6.1. Visszautasítás és negatív kritika
A fejlődéshez szükség van bírálatokra is, ám a nők érzékenyebbek lehetnek rá, mint a férfiak. Jegyezzünk meg minden kritikát, amit kapunk, és próbáljuk objektíven megnézni, vajon van-e alapja.
Ha van, igyekezzünk érzelemmentesen hozzáállni, és tanulni belőle. Ha viszont nincs, bátran védjük meg magunkat!
6.2. Önbizalom kérdése
Igyekezzünk nézőpontot váltani – még ha ez nem is lesz elsőre könnyű. Próbáljuk objektíven nézni a helyzeteinket, a tényeket vegyük elsődlegesen figyelembe, hasonlóan az alábbi gyakorlathoz.
Adjuk meg százalékban, mennyire tartjuk igaznak a magyarázatokat:
Tény: kitűnőre vizsgáztam angolból.
- Szerencsés voltam, mert pont jó kérdéseket kaptam. (Imposztorjellegű gondolat.)
- Jól tudok angolul. (Sikerhez segítő képességgel, készséggel rendelkezem.)
Tény: előléptettek.
- Nem vagyok alkalmas rá, hibáztak, amikor rám gondoltak. (Imposztorjellegű gondolat.)
- Kompetens vagyok a szakmámban, és jó vezető is vagyok. (Sikerhez segítő képességgel, készséggel rendelkezem.)
Tény: megdicsérték a prezentációmat.
- Pedig nem volt tökéletes. (Imposztorjellegű gondolat.)
- Profi prezentáció volt, remek diákkal, lelkesen előadva. (Sikerhez segítő képességgel, készséggel rendelkezem.)
6.3. Írjuk le erősségeinket!
Az imposztorszindrómában érintettek hajlamosak csak a gyengeségeikre fókuszálni, és figyelmen kívül hagyni az erősségeiket. Ha megtanuljuk annak fel- és elismerését, hogy miben vagyunk jók, fontos lépést teszünk az imposztorszindróma legyőzése felé.
Írjuk le:
- Tíz erősségünket
- Legalább tíz dolgot, amit nagyra becsülünk magunkban
- Öt nagy eredményt, amit eddig elértünk
- Legalább húsz kisebb eredményt
- Tíz olyan dolgot, amiben másoknak segíteni tudunk.
Forrás:
- Sandi Mann: Miért érzem magam kevésnek?
- Sheryl Sandberg: Dobd be magad! Nők több szerepben
- Daniel Gilbert: Rábukkanni a boldogságra – Hogyan gondolkodjunk arról, mi tesz boldoggá bennünket?
