Az érettség bizonyos fokán rájövünk, hogy a motiváció nem a véletlen műve, és nem is annyira egy érzés, mint tudatos elköteleződés egy cél érdekében. Választás, mélyen gyökerező, cselekvésre irányuló késztetés. Gondolkodásból eredő energia. Azért vagyunk motiváltak, mert így döntöttünk, nem azért, mert a nap ránk süt. Fontos tény, hogy az embereknek mindig van motivációjuk. Amit tesznek, azt mindig valamilyen (külső vagy belső) okkal, meggyőződéssel teszik. A valódi kérdés az, hogy mi ez a motiváció?
Miről olvashatsz ebben a cikkben?
1. A motiváció felébresztése
Pszichológiai szempontból a motivációt az ambíció és az elvárás keltette energia indítja be. Az ambíció az a döntésünk, hogy többek akarunk lenni, többet akarunk tenni és tapasztalni az életben.
1.1. Legyen ambíciónk!
Jobb munkát szeretnénk? Szebb otthont? Formásabb testet? Jobb életet? Ilyen és ehhez hasonló vágyaktól megemelkedik az energiaszintünk, és minél erősebb a vágy, annál erősebb kezdeti motivációt érzünk.
Amint valami többet akarunk elérni az életben, a motiváció felébred.
Egyszóval magunkba kell néznünk, és feltenni a kérdést: „Mit akarok elérni? Milyen új cél adna értelmet számomra? Mit szeretnék megtanulni vagy adni magamból?
Milyen új kalandról álmodom? Milyen jelentős elfoglaltság vagy szolgálat lenne számomra kielégítő, amiért reggelente kiugranék az ágyból?”
Az ilyen és ehhez hasonló kérdések jelentik a titkos összetevőt, amely felkelti az ambíciót, és azzal együtt a motivációt.
Sokan szeretnének valami többet elérni – az ambíciójuk él és virul -, mégsem érzik magukat motiváltnak. Miért?
1.2. Higgyünk a sikerben!
Mert annak ellenére, hogy többet remélnek, nem igazán hisznek benne, hogy valóra válhat, vagy hogy ők maguk valóra tudják váltani. Hiányzik belőlük az elvárás – az a döntés, hogy elhiggyék, az álmaik elérhetőek, és ők maguk érhetik el.
Képzeljük el a színésznek készülő lányt, aki sohasem jár meghallgatásokra – színész szeretne lenni, de nem hisz benne, hogy megvan hozzá a tehetsége.
Vagy képzeljük el a leendő vállalkozót, aki céget akar alapítani, de sosem hagyja ott a munkahelyét, mert nem hisz benne, hogy egyedül is meg tudja csinálni.
Ezek az emberek megtanulják az élet kemény igazságát: a vágy nem ér semmit, ha nem hiszünk magunkban. Koncentráljunk arra, hogy elképzeljük, hogyan válnak valóra az álmaink, és hogyan érjük el őket.
Üljünk le ma este, és gondoljuk át, mi hozhatna még örömet és elégedettséget az életünkbe. Vezessünk róla naplót, és álmodjunk! Képzeljük el magunkat, hogy merészen, lelkesen és elszántan nagyszerű dolgokat teszünk.
Ez a vizualizáció és a belsővé tétel – amelynek során elvárásunkat mélyen beleszőjük a pszichénkbe és létezésünk szövetébe. Ez motivációnk felébresztésének folyamata.
Vegyünk például egy embert, aki triatlonon akar indulni. Tudja, hogy ahhoz, hogy sikerrel járjon, nem mondhatja azt magának: „Remélem, egy nap majd olyan formában leszek, hogy esetlen elindulhatok a versenyen.”
Ehelyett tisztázza, miért ez az ambíciója, és elhatározza, hogy belead apait-anyait, és jó eredményt fog elérni. Elképzeli magát a vízben, a biciklin, futás közben és ahogy áthalad a célvonalon.
Felébreszti a motivációját, és eldönti, hogy belevág, edz, és sikerrel jár – mert hisz benne, hogy ezt kell tennie, és hisz benne, hogy meg tudja csinálni.
2. Tedd fel magadnak a kritikus kérdéseket!
A Fogg-viselkedésmodell szerint ahhoz, hogy egy viselkedés létrejöjjön, három dolognak kell jelen lennie egy időben: motiváció, képesség és egy trigger (késztetés).
Amikor erősen motiváltak vagyunk, erős vágy ég bennünk, és rengeteg energia követeli, hogy cselekedjünk.
Ezzel szemben, amikor nem vagyunk motiváltak, nem érzünk magunkban energiát, hogy elvégezzük a feladatot. A modellben a képesség kapcsolatban áll a cselekedet nehézségével.
Egészen egyszerű. Minél nehezebb valamit megvalósítani, annál valószínűbb, hogy megvalósítjuk.
Ha elegendő motivációval és megfelelő képességgel rendelkezünk, hajlamosak vagyunk bizonyos viselkedésre.
Jóllehet, a kritikus harmadik tényezőre – a késztetésre – is szükség van, hogy létrejöjjön a viselkedés, ugyanis az közli velünk, hogy mit tegyünk.
3. A motiváció fenntartása
Az ambíció és az elvárás csak a kezdet. Ezek ébresztik fel bennünk a motivációt. Sajnos azonban sokan nem táplálják a motivációjukat azzal, hogy továbbra is igyekeznek az álmukra összpontosítani.
Nem elég, ha a triatlonos csak hébe-hóba hisz az álmában.
Folyamatosan olyan döntéseket kell hoznia, amelyek fenntartják ezt a vágyat. Be kell osztania az idejét. Edzőt kell keresnie. Futnia kell, izzadnia és küzdenie a fejlődésért. És mindezt újra és újra, lankadatlanul.
A motivációt fenntartó döntések tehát a figyelem és az erőfeszítés. Csak azoknak tűnik szeszélyesnek a motiváció, akik nem figyelnek oda eléggé az ambíciójukra. Az irányítatlan elme nem sok hajtóerővel rendelkezik az alapvető emberi ösztönökön kívül, és a fenntartott motiváció nem tartozik közéjük. Újra és újra összpontosítanunk kell.
Ha ambícióink kitartó mentális figyelmet kapnak, az életben tartja a lendületet, és energiáink felpörögnek a várakozástól.
Elég, ha mindennap újra felidézzük a céljainkat, esténként naplót vezetünk a vágyainkról, és rendszeresen rászánunk pár percet, hogy elképzeljük, amit szeretnénk, és megtervezzük a következő lépéseket.
Itt buknak el sokan. A mindennapi ügyes-bajos dolgok elterelik a figyelmet a mentális összpontosításról, és ezzel együtt elhal a motiváció.
A legtöbben nem ott rontják el, hogy nem elég motiváltak, hanem egyszerűen csak mindig másra figyelnek, túl szétszórtak ahhoz, hogy fenntartsák a motivációjukat.
Ám nem elég csupán a gondolkodás a motiváció fenntartásához, meg is kell dolgoznunk érte. Valódi erőfeszítéseket kell tennünk, hogy elérjük, amit szeretnénk. Nem tudjuk magunkhoz vonzani azt, amiért nem teszünk semmit.
Vajon nem abból tudjuk egy ember motivációjának fokát megállapítani, milyen következetesen cselekszik, ha az álmairól van szó?
Minél következetlenebb valaki, annál nyilvánvalóbb, hogy hiányzik a motivációja. Az élet iróniája, hogy ha több erőfeszítést tenne, a motivációja is nőne.
4. Tanulj, fejlődj!
A motiváció fenntartásának hatékony módszere, ha fejlődsz az adott témában, amiben motivált vagy.
- Hallgass podcastokat, felvételeket, tanításokat, beszédeket! Hallgass meg minden nap egyet. Kiválaszthatod őket előre, például vasárnap, akkor ezzel már nem kell időt töltened hétköznap. Minden felvételből vond le magad számára a tanulságokat, készíts jegyzetet.
- Olvass! Havonta olvass el két könyvet. Amelyik nagyobb hatással volt rád, írj belőle kivonatot magadnak.
- Alkalmazd, amit tanulsz!
Már ezzel a három lépéssel is rengeteget tanulhatsz, nem kell feltétlenül iskolapadra gondolnod, ha önképzésről van szó.
„Ha valaki öt éven keresztül napi egy órát foglalkozik egy adott területtel, akkor abban szakértővé válik.”
Earl Nightingale
Életünk és sikerünk azon múlik, képesek vagyunk-e továbbhaladni, és hosszú távon fenntartani az akaratunkat. Egyetlen nehéz lépés megtétele gyakran meghozza a kedvünket a következőhöz.
Ha azt kérdezik: „Mi az élethosszig tartó motiváció titka?” – a válasz egyértelmű: Folytatni kell – akármi történjen.
5. A motiváció erősítése
Ha már felébresztettük a motivációnkat, és fenn is tudjuk tartani, most erősítsük meg, és az összes idegszálunkon keresztül szőjük bele életünk minden vetületébe.
Két döntés emeli motivációnkat a következő szintre: a hozzáállás és a környezet megválasztása. A hozzáállás kulcsfontosságú. A szabad és motivált emberek pozitívan és lelkesen állnak hozzá céljaik eléréséhez és az egész életükhöz.
Közvetlen akaratunkon túl jó módszer arra, hogy józanok és pozitívak maradjunk, ha józan és pozitív emberekkel vesszük körül magunkat.
Kevés dolog erősítheti jobban a hosszú távú motivációnkat, mint a pozitív társas környezet. Az, hogy kivel kerülünk kapcsolatba, hatással van a hozzáállásunkra, és ennek következtében a motiváltságunkra is.
Sajnos a legtöbb ember hagyja, hogy elfojtsa a motivációját a társas környezet, amelyre korlátozza magát.
Nem lehetetlen, de elég nehéz pesszimisták és ostobák között erősen motivált maradni, ahogy hisztis primadonnák és szórakozott professzorok keltette stressz és káosz közepette is.
Az is ritka eset, hogy valaki a fotelben gubbaszt, vagy ivócimborákkal bulizik éjjel-nappal, aztán végül rábukkan a siker és boldogság titkára.
A lekezelő férfi barátnője ritkán érzi magát motiváltnak arra, hogy önmagát adja, és a kilátástalan állásban dolgozó fickó, akit szekíroz a főnöke, és unottak a kollégái, ritkán motivált arra, hogy a legtöbbet hozza ki magából.
Motiváltságunk érdekében óvatosnak kell lennünk, nyílt és pozitív emberekkel kell körülvennünk magunkat, akik pozitív hozzáállással pozitív célokat követnek.
6. A motivációs spektrum
Susan Fowler kutatói és tanácsadói pályafutása során több mint harmincévnyi tapasztalatot gyűjtött a világ több tucat országában.
Munkájának kiindulópontja a motivációs spektrum, amely az alábbiak szerint kategorizálja az egyes emberekben működő motivációt:
- Érdektelenség (értéktelen, időpazarlás)
- Kívülről jövő motiváltság (külső körülmények hatása)
- Kikényszerített motiváltság (bűntudat, szégyen, félelem hatására)
- Összehangolt motiváltság (látunk benne értéket számunkra)
- Integrált motiváltság (passzol az aktuális céljainkhoz, értékeinkhez; összhangban van azzal, aki vagyok)
- Belülről jövő motiváltság (szeretjük, úgy, ahogy van, akkor is csinálnánk, ha nem fizetnének érte)
Ezek az állapotok azonban nem alkotnak folytonosságot. Bármikor bármelyik motivációs állapot jellemző lehet ránk, és az állapotunk is bármikor megváltozhat.
Belegondoltunk már abba, hogy miért kelünk ki reggel az ágyból, és miért nem bújunk vissza, s vajon az egyik nap miért pattanunk ki lelkesen, máskor pedig miért olyan kínkeservesen kászálódunk ki a takaró alól?
Elgondolkodtunk már azon, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember nemet mondjon egy ötszáz kalóriás muffinra, és legyőzze a kísértést?
7. A három pszichológiai szükségletünk
Az ember motivációja mögött nemtől, faji és generációs hovatartozástól, kulturális környezettől függetlenül egyetlen egyszerű, ugyanakkor nagyon is bonyolult történet húzódik meg, mégpedig az, hogy a pszichológiai szükségleteinket ki kell elégítenünk.
Melyek ezek?
- Az autonómia. Az a vágy, hogy érezzük, van választási lehetőségünk, illetve szabadon dönthetünk helyzetünkről. A gyári szalagmunkások termelékenysége például bizonyítottan jelentősen megnő, amikor engedélyt kapnak arra, hogy megállíthassák a szalagot.
- A kötődés. Az a vágy, hogy törődhessünk másokkal, és mások is törődjenek velünk. Az összetartozás érzése anélkül, hogy bármikor tartanunk kéne attól, hogy a másik valamiért hátba támad minket. Ha például a munkánk és a munkahelyünk nem tudja ezt az igényünket kielégíteni, aligha tudjuk abban a megmaradt kevés szabadidőnkben ezt kompenzálni. De jelenti azt is, hogy azonosulni tudunk egy adott feladattal, mert meglátjuk benne a célt és az értelmet.
- A kompetencia. Az a vágy, hogy képessé válunk valamire, ami addig nem ment. A fejlődés, gyarapodás, az eredményesség érzése.
Ha mindez a három alapvető pszichológiai vágyunk ki van elégítve, annak eredménye az összehangolt, integrált vagy belülről jövő motiváltság.
7.1. A három pszichológiai szükséglet együttes hatása
Képzeljük el, hogy a főnökünk olyan ember, aki szükségét érzi, hogy mindig, mindent kontrolláljon. Úgy tűnik, elégedett önmagával, és nem akar változtatni, elvégre eddig is sikeresen kapaszkodott felfelé a ranglétrán.
Az évek során számtalanszor bizonyítottuk neki rátermettségünket, különösen az értékesítési adatok összegyűjtése és a negyedéves jelentések elkészítése során.
Sőt, amikor szabadságra ment, önállóan készítettük el ezeket.
Főnökünk mégis ragaszkodik ahhoz, hogy átnézze és szerkessze a jelentéseinket, és ő maga küldje el őket a központba.
Vezetési stílusa megfoszt bennünket az autonómia érzésétől: a főnök felügyeli a munkánkat, és nem hagyja, hogy önállóan gondolkodjunk.
Mi viszont félünk megkerülni, és bepanaszolni őt a felettesének, mert már láttuk, mi történik az árulkodókkal.
Indul is a dominóhatás. Az autonómia hiánya miatt az ember elkezdi megkérdőjelezni saját kompetenciáját. És mivel nem tud mit kezdeni a főnöke túlbuzgóságával vagy a vonatkozó szervezeti politikával, ez tovább bomlasztja a kompetencia érzését. A főnök vezetési stílusa, érzéketlensége és nyilvánvaló önzése pedig eleve útját állja bármiféle kötődés kialakulásának.
Az eredmény? A jelentéseket csak azért csináljuk meg, mert attól félünk, mi történik, ha nem készítjük el – vagyis ez kikényszerített motiváltság.
A félelem és a bűntudat hajt, hogy elvégezzük a munkánkat, és közben azt gondoljuk: „Elkészítem a jelentéseket, mert muszáj, de utálom ezt az egészet.
Csak annyit csinálok meg, amit feltétlen szükséges.” A munka kreatív megközelítése fel sem merül, hiszen a főnök úgyis átírja.
A motiválatlanság kezd teljesen eluralkodni, és úgy érezzük, csak azért járunk be a munkahelyünkre, hogy felvegyük a fizetésünket (kívülről jövő motiváltság).
Ha mindhárom pszichológiai szükségletünk ki van elégítve, szinte tobzódunk a pozitív energiában, vitalitásban és a jóllét érzésében.
Nincs szükségünk arra, hogy bárki is motiváljon vagy hajtson minket. De vegyük figyelembe, ha a hármas egyik eleme zuhanni kezd, az bizony magával rántja a másik kettőt is!
7.2. Hogy elégíthetjük ki a három alapvető pszichológiai szükségletünket?
Egészen röviden: önfegyelemmel. Ehhez viszont van három hatékony eszközünk:
- A tudatos jelenlét. Azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak (észrevesszük, rá vagyunk hangolódva), ami az adott pillanatban történik velünk, anélkül, hogy ítélkeznénk, vagy automatikusan reagálnánk rá.
- Értékrend. Saját normarendszerünk, hogy mit tartunk az életben jónak, rossznak, fontosnak, hasznosnak, stb. Az adott feladat, amihez épp motivációt gyűjtünk, mennyire van összhangban az értékrendünkkel? Tudunk-e úgy nézőpontot váltani, hogy az valamiképp összhangba kerüljön vele?
- Elhatározás. Eldöntjük, hogy cselekszünk.
8. A megfelelő motiváció aktiválása
Ahhoz, hogy a motivációs spektrum pozitívabb végére pozicionált állapotba kerüljünk (azaz hozzunk ki a helyzetünkből valami jót), az alábbiakat tehetjük:
- Hol vagyunk most? Azonosítsuk a helyzetünket, milyen az aktuális motivációs állapotunk (lásd a skála 6 fokozata). Hogy állunk a három alapvető pszichológiai szükségletünk szintjén? Esetleg az önfegyelemmel akadtak gondjaink?
- Ha megvan a jelenlegi motivációs szintünk, akkor álljunk át egy pozitívabb motivációs szintre! Az autonómia iránti igényünket elégítjük ki azzal, hogy az értékrendünket követve hozunk döntéseket, ettől ugyanis úgy érezzük, urai vagyunk a cselekdeteinknek. A kötődés iránti igényünket az elégíti ki, hogy a célunk harmonizál a számunkra fontos értékekkel, a tetteink pedig értelemmel telnek meg. A kompetencia iránti igényünket azzal elégítjük ki, hogy minden energiánkat egy kreatív és produktív feladatra összpontosítjuk.
- Gyakoroljuk a tudatos jelenlétet! Fogalmazzuk meg magunknak, mit is érzünk az adott helyzettel kapcsolatban! Mi az, amit ehelyett érezni szeretnénk? Önmagunk faggatása a tudatos jelenlét egyik módszere.
- Használjuk a „Miért?” erejét! Tegyük fel a kérdést: Miért nem akarom megcsinálni? Majd minden válasz után tegyük fel újra: miért, miért, miért? Ezek a kérdések segítenek lehámozni a zavaró rétegeket, és kideríteni, mégis van választási lehetőségünk (autonómia), hogy lehet ebben a feladatban értelmet és célt találni (kötődés), és hogy ebből a tapasztalatból is tanulni fogunk (kompetencia).
- Hozzuk összhangba a munkát a kidolgozott értékrendünkkel! Mi az, amit többre értékelünk annál, mint amit a jelenlegi (motiválatlan) állapotunktól kapunk?
- Társítsuk a feladatot egy magasztosabb célhoz! Például aki húsimádó mindenevőből elvhű vegetáriánussá tud válni, az pontosan ezt teszi.
A nézőpontváltás mindenképp annak az eredménye lesz, hogy elgondolkozunk az adott pillanaton, és felismerjük, hogy van választási lehetőségünk.
Forrás:
- Brendon Burchard: A motiváció kiáltványa
- John C. Maxwell: Minden nap számít – 12 napi gyakorlat a sikeres jövőért
- Nir Eyal, Julie Li: A tudatos figyelem művészete
- Susan Fowler: Motiváció magasabb szinten