Hogyan alakulnak ki a hiedelmeink?

„Kemény munkával lehet előrejutni.”

„Az emberek alapvetően megbízhatók.”

„Jobb biztosra menni.”

„A család mindig az első.”

„A konfliktust jobb elkerülni.”

„Ha valamit igazán akarok, meg tudom tanulni.”

„Én nem vagyok jó a számokban.”

Valószínűleg neked is vannak hasonló mondataid. Olyan kijelentések, amelyeket annyira természetesnek érzel, hogy ritkán jut eszedbe megkérdezni: honnan tudom, hogy ez igaz?

Talán a saját tapasztalataidból jutottál erre a következtetésre. Talán a szüleid gondolkodtak így. Lehet, hogy gyerekkorodban hallottad sokszor. Vagy éppen senki nem mondta ki, csak azt láttad, hogy körülötted mindenki ennek megfelelően él.

A hiedelmeink jelentős részét ugyanis nem úgy alakítjuk ki, hogy leülünk, összegyűjtjük a bizonyítékokat, mérlegeljük őket, majd tudatosan eldöntjük, miben fogunk hinni.

Sokkal fokozatosabb folyamat eredményeként jönnek létre.

Tapasztalunk valamit. Értelmezzük. Következtetést vonunk le belőle. Figyeljük mások viselkedését. Üzeneteket kapunk a családunktól és a környezetünktől. Újabb tapasztalatokat szerzünk. Bizonyos elképzeléseink megerősödnek, másokat később elvetünk.

Így lassan kialakul egy sajátos rendszer arról, hogyan gondolkodunk önmagunkról, más emberekről és a világról.

De hogyan alakulnak ki a hiedelmeink pontosan? Miért gondolkodhat két ember egészen másképp ugyanarról? És miért érezzük néha megkérdőjelezhetetlen igazságnak azt, ami valójában csak egy régen kialakult következtetés?

Mi az a hiedelem?

A „hiedelem” szóról könnyen a vallási vagy spirituális hit jut eszünkbe, ebben a cikkben azonban tágabb értelemben használjuk.

Hiedelemnek nevezhetünk egy olyan, önmagunkról, másokról vagy a világról kialakult meggyőződést, amelyet többé-kevésbé igaznak tekintünk.

Lehet például önmagunkra vonatkozó hiedelmünk:

„Jól kezelem a nehéz helyzeteket.”

vagy:

„Nem vagyok kreatív.”

Gondolkodhatunk valamit más emberekről:

„Az emberek általában segítőkészek.”

vagy:

„Másokra nem lehet igazán számítani.”

És lehetnek általánosabb elképzeléseink arról is, hogyan működik a világ:

„Kemény munkával lehet előrejutni.”

„Az élet igazságtalan.”

„Aki kockáztat, könnyen mindent elveszíthet.”

„A legtöbb problémára lehet megoldást találni.”

A hiedelmek azért érdekesek az önismeret szempontjából, mert nem feltétlenül maradnak puszta gondolatok.

Hatással lehetnek arra, hogyan értelmezünk egy helyzetet, mire számítunk, milyen lehetőségeket tartunk elképzelhetőnek, hogyan reagálunk másokra és milyen döntéseket hozunk.

Hiedelem, vélemény és tény nem ugyanaz

A hétköznapi gondolkodásban könnyen összemosódik ez a három kategória.

Egy tény elvileg ellenőrizhető állítás.

Például:

„Nem vettek fel arra az állásra.”

Egy vélemény értékelést tartalmazhat:

„Szerintem nem lett volna jó munkahely.”

Egy ebből kialakuló hiedelem pedig lehet például:

„Az ilyen pozíciókhoz én nem vagyok elég jó.”

A valóság természetesen ennél összetettebb, és nem minden gondolatunk sorolható be ilyen egyszerűen valamelyik dobozba.

Az önismeret szempontjából inkább egy másik különbség fontos:

mi az, amit ténylegesen tudunk, és mi az, amit az eseményekből következtettünk?

Minél régebb óta hiszünk valamiben, annál könnyebb úgy tekintenünk rá, mintha egyszerű tény lenne.

Pedig lehet, hogy valamikor következtetésként kezdődött.

Nem kész hiedelmekkel születünk

Az önismereti tartalmakban időnként találkozhatsz azzal az elképzeléssel, hogy gyermekkorunkban különböző „programok” kerülnek a tudatalattinkba, amelyek aztán felnőttként is irányítanak bennünket.

Ez látványos magyarázat, de túlságosan leegyszerűsíti azt, ahogyan tanulunk és fejlődünk.

A hiedelmeink kialakulásához sok minden hozzájárulhat:

saját tapasztalataink, más emberek viselkedése, a tőlük kapott visszajelzések, családi minták, kulturális környezetünk, társas kapcsolataink és az is, ahogyan mindezeket értelmezzük.

Ráadásul ez a folyamat nem ér véget a gyermekkorral.

Felnőttként is:

szerezhetünk új tapasztalatokat;
kialakíthatunk új meggyőződéseket;
megerősíthetjük a régieket;
megkérdőjelezhetünk korábbi elképzeléseket;
és teljesen másképp kezdhetünk gondolkodni valamiről, mint húsz évvel korábban.

Elég végiggondolnod, miben hittél 15 vagy 20 éves korodban a kapcsolatokról, munkáról, pénzről vagy arról, milyen életet szeretnél.

Valószínűleg nem mindenben gondolkodsz ma ugyanúgy.

A hiedelemrendszerünk tehát nem egy gyermekkorban elkészült, később változatlanul működő program.

Folyamatosan formálódhat.

Saját tapasztalatainkból következtetéseket vonunk le

A hiedelmek kialakulásának egyik legegyszerűbb forrása a saját tapasztalat.

Történik velünk valami, majd megpróbáljuk értelmezni.

Tegyük fel, hogy iskolásként többször rosszul sikerül a felelésed.

Az első következtetés lehet: „Nem megy jól a felelés.”

Később ebből lehet: „Nem tudok mások előtt beszélni.”

Majd: „Én nem vagyok jó előadó.”

Figyeld meg, mi történt. Egy konkrét tapasztalatból fokozatosan egyre általánosabb állítás lett.

Esemény: rosszul sikerült néhány felelés.

Értelmezés: nem vagyok jó ilyen helyzetekben.

Általánosítás: nem tudok emberek előtt beszélni.

Önmagamról alkotott hiedelem: nem vagyok jó előadó.

De ugyanez a folyamat pozitív irányban is működhet. Megoldasz néhány nehéz feladatot.

Azt tapasztalod: „Ha időt adok magamnak, általában rájövök.”

Ebből kialakulhat: „Meg tudok tanulni nehéz dolgokat.”

Később egy ismeretlen feladat előtt ez a hiedelem egészen más kiindulópontot adhat, mint az: „Nekem az ilyesmi úgysem megy.”

A hiedelmek tehát nem feltétlenül negatívak vagy károsak.

Lehetnek olyan meggyőződéseink is, amelyek biztonságot adnak, segítenek kitartani vagy támogatják azt, hogy egy nehéz helyzetben is megpróbáljunk cselekedni.

Nemcsak az számít, mi történik velünk, hanem az is, hogyan értelmezzük

Ha kizárólag a tapasztalatok alakítanák a hiedelmeinket, akkor az azonos eseményeket átélő embereknek hasonló következtetésekre kellene jutniuk.

Csakhogy nem feltétlenül ez történik.

Képzelj el négy embert, akik megbuknak ugyanazon a vizsgán.

Az első ezt gondolja: „Nem készültem eleget.”

A második: „Nem vagyok elég okos ehhez.”

A harmadik: „Vizsgahelyzetben mindig leblokkolok.”

A negyedik: „Ez a módszer nem működött. Legközelebb másképp kell készülnöm.”

Az esemény lényegében ugyanaz, a jelentése mégis egészen különböző.

Az egyik ember a felkészülésben keresi az okot. A másik a saját képességeiben. A harmadik a vizsgahelyzetet tekinti problémának. A negyedik pedig a stratégiát.

Ezért amikor azt kérdezzük, hogyan alakulnak ki a hiedelmeink, nem elég azt vizsgálni, mi történt velünk.

Azt is meg kell néznünk: Mit jelentett számunkra az, ami történt?

Egy kudarc például jelentheti azt: „alkalmatlan vagyok”, de azt is: „rosszul készültem”, „nehéz feladatot választottam”, „még tanulnom kell”, vagy egyszerűen: „ez most nem sikerült”.

A tapasztalat és az abból levont következtetés nem ugyanaz.

A család az első hiedelmeink egyik fontos forrása

Gyermekként rengeteg dolgot tanulunk a körülöttünk élő emberektől. Nemcsak a konkrét készségeket, hanem azt is figyeljük, hogyan működik szerintük a világ.

Mitől kell félni?

Mire lehet büszkének lenni?

Hogyan kell viselkedni?

Mi számít sikernek?

Mit jelent biztonságban lenni?

Hogyan beszélünk pénzről?

Mit csinálunk, amikor dühösek vagyunk?

Hogyan kezeljük a hibákat?

Mit várunk el egymástól?

Kimondott családi üzenetek

Egyes szabályok egészen nyíltan jelennek meg.

Például:

„Keményen kell dolgozni.”

„Idegenekben nem szabad megbízni.”

„A pénzzel óvatosan kell bánni.”

„Ne dicsekedj.”

„Előbb a kötelesség, aztán a szórakozás.”

„A családért áldozatot kell hozni.”

Ezeket sokszor nem tudatos nevelési programként adják tovább.

Lehetnek egyszerűen olyan mondatok, amelyeket a szülők is igaznak tartanak.

Ráadásul önmagukban nem feltétlenül jók vagy rosszak.

Az, hogy „a pénzzel óvatosan kell bánni”, bizonyos helyzetekben kifejezetten hasznos alapelv lehet.

A kérdés inkább az, milyen széles szabállyá válik.

„Érdemes átgondolni a pénzügyi döntéseket.”

és

„Minden pénzügyi kockázat veszélyes, ezért soha nem szabad kockáztatni.”

már nem ugyanaz.

Kimondatlan családi szabályok

Talán még érdekesebbek azok a dolgok, amelyeket senki nem mond ki.

Egy családban például soha nem hangzik el:

„A konfliktust kerülni kell.”

De amikor nézeteltérés van, mindenki elhallgat, visszavonul, majd úgy tesz, mintha semmi nem történt volna.

Egy másik családban senki nem mondja:

„Nem szabad kimutatni az érzéseidet.”

De senki nem beszél arról, hogy fél, szomorú vagy bizonytalan.

A gyerekek nemcsak azt tanulják, amit mondunk nekik.

Azt is megfigyelik, mit csinálunk.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki automatikusan ugyanazokat a hiedelmeket viszi tovább, amelyeket otthon látott.

Az ember nem egyszerű másológép.

Ugyanabból a családi környezetből két ember is egészen különböző következtetésekre juthat.

Más emberek visszajelzései is formálhatják, hogyan gondolkodunk önmagunkról

A családon kívül rengeteg más emberrel találkozunk, akinek a véleménye vagy viselkedése hatással lehet ránk.

Ilyenek lehetnek:

tanárok, barátok, kortársak, edzők, főnökök, munkatársak vagy párkapcsolati partnerek.

Képzeld el, hogy egy tanár többször azt mondja:

„Neked nagyon jó érzéked van a nyelvekhez.”

Elkezdhetsz úgy gondolkodni magadról:

„Jó vagyok nyelvekből.”

Ezután talán szívesebben tanulsz nyelveket.

Többet gyakorolsz.

Több sikerélményed lesz.

A hiedelem pedig tovább erősödik.

Természetesen az ellenkezője is megtörténhet.

Ha valakiről rendszeresen azt mondják:

„Te nem vagy műszaki beállítottságú”,

könnyen lehet, hogy egy idő után ő maga is így mutatkozik be:

„Én ehhez nem értek.”

Ez azonban nem bizonyítja, hogy a külső címke objektíven igaz volt.

Csak azt mutatja, hogy mások visszajelzései is részt vehetnek abban, milyen képet alakítunk ki magunkról.

Megfigyelésből is tanulunk

Nem kell valamit személyesen átélnünk ahhoz, hogy következtetést vonjunk le belőle.

Mások viselkedését is figyeljük.

Tegyük fel, hogy gyerekként azt látod: a körülötted élő felnőttek minden nagyobb pénzügyi döntéstől félnek.

Nem feltétlenül mondják:

„A pénzügyi kockázat veszélyes.”

De ezt a következtetést te magad is levonhatod.

Vagy azt látod, hogy valaki hibázik, elismeri, kijavítja, amit lehet, majd továbblép.

Ebből egészen más szabály alakulhat ki:

„Hibázni kellemetlen, de kezelhető.”

Megfigyelhetjük azt is, hogyan beszélnek mások önmagukról.

„Ehhez én már öreg vagyok.”

„Mi ilyen családból jövünk.”

„Nekünk soha nincs szerencsénk.”

„Én nem vagyok az a típus.”

Az ilyen mondatokkal nemcsak az adott emberről tudunk meg valamit.

Egyben mintát is kaphatunk arra, hogyan lehet értelmezni a világot.

A kultúra és a társadalom is közvetít hiedelmeket

Hiedelmeink nem kizárólag személyes élményeinkből és családi kapcsolatainkból származnak.

Egy adott korban és kultúrában élünk, amely folyamatosan közvetít elképzeléseket arról, milyen a „normális” élet.

Például:

mikor kellene családot alapítani;

milyen egy jó anya vagy apa;

mit jelent sikeresnek lenni;

milyen munka számít értékesnek;

mennyire fontos a pénz;

hogyan kellene kinéznünk;

milyen korban mit „illik” csinálni;

mennyit kellene dolgoznunk;

mit jelent produktívnak lenni;

milyen életút számít biztonságosnak.

Ezeket nem feltétlenül egyetlen ember mondja nekünk.

Ott lehetnek filmekben, közösségi médiában, reklámokban, családi beszélgetésekben, munkahelyi kultúrában vagy egyszerűen abban, amit mások természetesnek vesznek.

Így alakulhat ki például az elképzelés:

„Harmincéves koromra már tudnom kellene, mit akarok az élettől.”

Vagy:

„Ha nem haladok folyamatosan előre, lemaradok.”

Vagy:

„Egy jó szülő mindig a gyerekeit helyezi maga elé.”

Érdemes időnként feltenni magadnak egy érdekes kérdést:

Melyik meggyőződésem valóban az enyém – és melyiket fogadtam el azért, mert körülöttem mindenki természetesnek tekintette?

Erre nem mindig lesz egyszerű válasz.

De már maga a kérdés is fontos lehet az önismeret szempontjából.

Az ismétlés ismerőssé teheti az elképzeléseket

Ha egy állítással újra és újra találkozunk, az egyre ismerősebbé válik.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a „tudatalatti” automatikusan igaznak fogad mindent, amit elegendő alkalommal hallunk.

Az emberi gondolkodás ennél jóval összetettebb.

Az ismétlés és az ismerősség ugyanakkor befolyásolhatja, mennyire tűnik egy állítás hihetőnek. A pszichológiai kutatások ezt az úgynevezett illuzórikus igazsághatással is összefüggésbe hozzák: az ismételt állításokat bizonyos körülmények között igazabbnak ítélhetjük pusztán azért, mert korábban már találkoztunk velük.

Ez különösen érdekes azoknál a hétköznapi mondatoknál, amelyeket hosszú éveken át hallunk:

„A művészetből nem lehet megélni.”

„Negyven felett már nehéz váltani.”

„A gyereknek testvér kell.”

„Aki sokat dolgozik, az sikeres.”

„A jó kapcsolatért folyamatosan meg kell küzdeni.”

Minél természetesebbnek tűnik egy mondat a környezetünkben, annál kisebb eséllyel jut eszünkbe megkérdezni:

Mindig igaz ez?

Erős érzelmi élményekből is születhetnek általános következtetések

Nem feltétlenül szükséges sokszor megtörténnie valaminek ahhoz, hogy jelentős hatással legyen arra, amit később gondolunk.

Képzeld el, hogy egyszer kiállsz egy nagyobb közönség elé.

Belezavarodsz.

Elfelejted, mit akartál mondani.

Valaki nevet.

Nagyon kellemetlenül érzed magad.

Ebből könnyen megszülethet:

„Soha többé.”

Később pedig:

„Én nem tudok emberek előtt beszélni.”

Az erős érzelmi töltet miatt egyetlen tapasztalat is különösen emlékezetessé válhat, és általánosabb következtetésekhez vezethet.

De itt is fontos az árnyalás.

Nem minden kellemetlen vagy erős érzelmi élmény trauma.

És nem törvényszerű, hogy ugyanabból az eseményből minden ember ugyanolyan hiedelmet alakít ki.

Hogyan lesz egy tapasztalatból általános hiedelem?

A folyamatot leegyszerűsítve így képzelhetjük el:

1. Történik valami.

Például kritizálják a munkádat.

2. Értelmezed a történteket.

„Nem voltak elégedettek.”

3. Következtetést vonsz le.

„Nem vagyok elég jó ebben.”

4. Hasonló helyzetben később újra eszedbe jut a következtetés.

Egy új feladat előtt már eleve bizonytalanabb vagy.

5. Az új tapasztalatokat részben ezen a szemüvegen keresztül értelmezed.

Ha ismét kritikát kapsz, az megerősítésnek tűnik.

6. A meggyőződés stabilabbá válhat.

„Én nem vagyok jó ebben.”

Ez természetesen csak egy egyszerű magyarázó modell.

Nem minden hiedelem pontosan így alakul ki, és a valóságban több folyamat is működhet egyszerre.

Mégis jól megmutatja, hogyan válhat egy konkrét tapasztalatból idővel általánosabb elképzelés önmagunkról vagy a világról.

Miért erősödhet meg egy már kialakult hiedelem?

Ha egyszer kialakult egy meggyőződésünk, nem feltétlenül vizsgáljuk újra minden alkalommal az összes rendelkezésünkre álló bizonyítékot.

Itt válik érdekessé a megerősítési torzítás.

Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy hajlamosak lehetünk nagyobb figyelmet fordítani azokra az információkra, amelyek összhangban vannak a már meglévő elképzeléseinkkel.

Tegyük fel, hogy azt gondolod:

„Nem vagyok érdekes ember.”

Elmész egy társaságba.

Valaki félbeszakít.

Észreveszed.

Valaki beszélgetés közben máshová néz.

Ezt is észreveszed.

Valaki viszont kérdez tőled, figyel rád, majd húsz percig beszélget veled.

Ennek talán kisebb jelentőséget tulajdonítasz.

Lehet, hogy azt gondolod:

„Csak udvarias volt.”

Így ugyanazon az estén történhetnek olyan dolgok is, amelyek támogatják, és olyanok is, amelyek megkérdőjelezik a hiedelmedet.

Mégis az előbbiek maradnak meg erősebben.

Ez nem feltétlenül tudatos önbecsapás.

Inkább azt mutatja, hogy meglévő elképzeléseink hatással lehetnek arra, mire figyelünk és hogyan értelmezzük azt, amit tapasztalunk.

A viselkedésünk is megerősítheti a hiedelmeinket

Van még egy fontos folyamat.

A hiedelmeink nemcsak azt befolyásolhatják, hogyan értelmezzük a világot.

A viselkedésünkre is hatással lehetnek.

A viselkedésünk pedig új tapasztalatokat hoz létre.

Tegyük fel, hogy ezt gondolod:

„Nem vagyok társasági ember.”

Emiatt ritkábban kezdeményezel beszélgetést.

Ha társaságba kerülsz, inkább visszahúzódsz.

Kevesebb lehetőséged lesz arra, hogy kellemes beszélgetések alakuljanak ki.

Hazamész, és azt gondolod:

„Látod? Nekem ez tényleg nem megy.”

Így létrejöhet egy önmagát megerősítő kör.

De pozitív irányban is működhet.

Ha azt gondolod:

„Képes vagyok megtanulni új dolgokat”,

nagyobb eséllyel próbálkozol akkor is, amikor valami elsőre nehéz.

Többet gyakorolsz.

Fejlődsz.

A fejlődés pedig újabb bizonyítékként szolgál:

„Tényleg meg tudom tanulni.”

A hiedelmeink tehát nem egyszerűen passzívan ülnek valahol a fejünkben.

A gondolkodásunk, viselkedésünk és tapasztalataink kölcsönösen alakíthatják egymást.

Miért lehet két testvérnek teljesen eltérő hiedelemrendszere?

Ha a családi környezet ilyen fontos, felmerül egy érdekes kérdés.

Miért gondolkodhat két ugyanabban a családban felnövő testvér egészen másképp?

Azért, mert az azonos család nem jelent teljesen azonos tapasztalatot.

A testvérek:

különböző életkorban élnek át családi eseményeket;
más szerepet kaphatnak a családban;
más temperamentummal rendelkezhetnek;
másképp reagálhatnak ugyanarra a helyzetre;
más baráti közösségekbe kerülhetnek;
más tanárokkal találkozhatnak;
más visszajelzéseket kaphatnak;
és ugyanazt az eseményt is eltérően értelmezhetik.

Tegyük fel, hogy egy családban a szülők nagyon óvatosak a pénzzel.

Az egyik gyerek ebből azt tanulhatja:

„Fontos a pénzügyi biztonság.”

A másik:

„A pénz miatt állandóan aggódni kell.”

A harmadik felnőttként éppen az ellenkező irányba indulhat:

„Én nem akarok úgy élni, hogy minden forint miatt aggódom.”

Ugyanaz a környezet.

Eltérő következtetések.

Ezért túlzott leegyszerűsítés lenne azt mondani:

„A szüleidtől kaptad a hiedelmeidet.”

A család fontos hatás, de nem az egyetlen.

Milyen hiedelmek alakulhatnak ki önmagunkról?

Önmagunkról különösen sokféle meggyőződést alakíthatunk ki.

Hiedelmek a képességeinkről

„Gyorsan tanulok.”

„Nincs műszaki érzékem.”

„Jól bánok az emberekkel.”

„Nem vagyok kreatív.”

Hiedelmek a saját értékességünkről

„Akkor vagyok értékes, ha hasznos vagyok.”

„Nem kell mindig teljesítenem ahhoz, hogy értékes legyek.”

„Mások véleménye határozza meg, mennyit érek.”

Neked ajánljuk: SZEMÉLYES ÉRTÉKEK ÉS IDENTITÁS: MI HATÁROZZA MEG, KI VAGY?

Hiedelmek a kapcsolatainkról

„Szerethető vagyok.”

„Ha igazán megmutatom magam, elutasítanak.”

„Lehet másokra támaszkodni.”

„Mindent magamnak kell megoldanom.”

Hiedelmek arról, mennyi ráhatásunk van az életünkre

„Sok mindenre van befolyásom.”

„Úgysem rajtam múlik.”

„Nem tudok mindent irányítani, de bizonyos dolgokon változtathatok.”

Hiedelmek a változásról

„Képes vagyok fejlődni.”

„Az ember alapvetően nem változik.”

„Ami eddig nem ment, az később sem fog.”

Ezek a meggyőződések már szorosan kapcsolódnak ahhoz, amit gyakran mindsetnek, vagyis gondolkodásmódnak nevezünk.

Hogyan kapcsolódnak a hiedelmek és a mindset?

A mindset tágabb gondolkodási keretként is értelmezhető: meghatározhatja, hogyan gondolkodunk például a képességeinkről, fejlődésről, hibákról vagy erőfeszítésről.

Jó példa erre a rögzült és fejlődési szemlélet közötti különbség.

Ha valaki alapvetően úgy gondolkodik:

„Vagy tehetséges vagyok valamiben, vagy nem”,

egy kudarcot könnyebben értelmezhet saját képessége bizonyítékaként.

Ha inkább azt gondolja:

„Bizonyos készségek gyakorlással fejleszthetők”,

ugyanaz a kudarc más jelentést kaphat:

„Ezt még nem tudom elég jól.”

Ez nem azt jelenti, hogy minden képesség korlátlanul fejleszthető, vagy hogy pusztán megfelelő mindsettel bárki bármire képes.

A lényeg inkább az, hogy a képességeink természetéről alkotott hiedelmeink is hatással lehetnek arra, hogyan reagálunk a nehézségekre.

Megváltozhatnak a hiedelmeink?

Igen.

Valószínűleg a saját életedben is találsz erre példát.

Lehet, hogy húszévesen azt gondoltad:

„Soha nem szeretnék vidéken élni.”

Ma pedig éppen ezt szeretnéd.

Lehet, hogy korábban ezt mondtad:

„Én nem vagyok sportos.”

Aztán elkezdtél rendszeresen mozogni, és néhány év múlva ez a mondat már egyáltalán nem ír le téged.

Vagy fiatalabb korodban azt gondoltad:

„A konfliktust mindenáron kerülni kell.”

Később pedig megtanultad, hogy egy nézeteltérés nem feltétlenül veszélyeztet egy jó kapcsolatot.

Új tapasztalataink:

megerősíthetik a meglévő hiedelmeinket;

árnyalhatják őket;

gyengíthetik őket;

vagy akár teljesen át is alakíthatják azt, ahogyan valamiről gondolkodunk.

A változás azonban nem feltétlenül egyik napról a másikra történik.

Ha egy meggyőződés hosszú idő alatt, sok tapasztalatból alakult ki, előfordulhat, hogy egyetlen ellentétes élmény még nem írja felül.

És nem is szükséges minden hiedelmünket megváltoztatni.

A fontos kérdés inkább az, hogy az adott meggyőződés ma mennyire felel meg annak, amit tapasztalunk.

8 kérdés a saját hiedelmeid eredetének feltérképezéséhez

Ha szeretnéd jobban megérteni, honnan származik az, ahogyan ma önmagadról és a világról gondolkodsz, próbáld végiggondolni a következő kérdéseket.

1. Milyen mondatokat hallottam gyakran gyerekkoromban az életről, pénzről, munkáról és kapcsolatokról?

Nem kell rögtön eldöntened, egyetértesz-e velük.

Először csak gyűjtsd össze őket.

2. Milyen szabályokat követett a családom akkor is, ha soha nem mondták ki őket?

Hogyan kezelték például:

a konfliktust;
a pénzt;
a pihenést;
a teljesítményt;
a hibákat;
az érzelmeket?

3. Mit tanultam arról, hogyan kell kezelni a kudarcot?

A hibázás szégyen volt?

Természetes?

Javítani kellett?

El kellett titkolni?

Újra lehetett próbálni?

4. Milyen tulajdonságokat mondtak rólam rendszeresen?

„Okos vagy.”

„Lusta vagy.”

„Érzékeny vagy.”

„Ügyes vagy.”

„Makacs vagy.”

„Te vagy a felelősségteljes.”

Ezek közül melyeket használod ma is önmagad leírására?

5. Melyik tapasztalatom alapján döntöttem el valamit önmagamról?

Van olyan mondatod, mint:

„Én nem vagyok jó…”

„Nekem nem megy…”

„Én mindig…”

„Én soha…”?

Mi történt eredetileg?

6. Van olyan meggyőződésem, amelyről már nem is tudom, honnan származik?

Ez különösen érdekes lehet.

Vannak olyan alapvetések, amelyeket annyira régóta természetesnek tartunk, hogy már nincs hozzájuk konkrét emlékünk.

7. Melyik hiedelmemet kérdőjeleztem meg az elmúlt tíz évben?

Lehet, hogy valamiről ma már egészen mást gondolsz.

Mi változtatta meg?

Egy ember?

Egy tapasztalat?

Új információ?

Az élethelyzeted?

8. Miben gondolkodom ma teljesen másképp, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt?

Ez a kérdés azért különösen érdekes, mert a saját életedből mutathat példát arra, hogy a hiedelmek nem feltétlenül változatlanok.

Ha már több fontos dologról megváltozott a véleményed, akkor az, amit ma megkérdőjelezhetetlennek érzel, sem feltétlenül marad örökké ugyanilyen.

Nem az a cél, hogy minden hiedelmedet megkérdőjelezd

Ha elkezdünk a hiedelmek eredetével foglalkozni, könnyű átesni a ló túloldalára.

„Ez tényleg az én véleményem?”

„Vagy a szüleimtől vettem át?”

„Miért gondolom ezt?”

„Biztosan igaz?”

„Nem valamilyen korlátozó hiedelem?”

Nem szükséges minden gondolatot folyamatosan elemezni.

A hiedelmeknek fontos funkciójuk is van: segítenek eligazodni a világban anélkül, hogy minden egyes helyzetben mindent elölről kellene értelmeznünk.

Ráadásul attól, hogy egy meggyőződést másoktól tanultál, még nem válik automatikusan rosszá.

Lehet, hogy a szüleidtől tanultad:

„Érdemes félretenni nehezebb időkre.”

Megvizsgáltad, és ma is hasznosnak tartod.

Miért kellene elvetned csak azért, mert nem te találtad ki?

Az önismeret szempontjából inkább akkor érdemes közelebbről megvizsgálni egy hiedelmet, ha:

rendszeresen nehézséget okoz;
ellentmond annak, amit valójában szeretnél;
túlságosan merev;
vagy olyan döntéseket határoz meg, amelyeket már nem érzel sajátodnak.

Ilyenkor már nemcsak az lehet érdekes, honnan származik.

Hanem az is:

szeretnéd-e továbbra is ugyanígy látni?

Nem mindent te választottál, amiben hiszel – de megvizsgálhatod

„Kemény munkával lehet előrejutni.”

„Jobb biztosra menni.”

„A család mindig az első.”

„Nem vagyok jó a számokban.”

„Az emberek alapvetően megbízhatók.”

Lehet, hogy valamelyik meggyőződésed saját tapasztalatokból alakult ki.

Egy másikat a családodból hoztál.

Egy harmadikat a környezetedtől tanultál.

És olyan is lehet, amelyről már fogalmad sincs, honnan származik.

Ez önmagában nem probléma.

Nem kell kizárólag olyan hiedelmekkel rendelkeznünk, amelyeket teljesen önállóan találtunk ki. Ilyen valószínűleg nem is létezne: mindannyian más emberek, kultúrák, tapasztalatok és közösségek között tanulunk meg gondolkodni a világról.

Az érdekesebb kérdés az, mi történik később.

Megváltozik az életünk.

Új tapasztalatokat szerzünk.

Más embereket ismerünk meg.

Olyan dolgokat próbálunk ki, amelyeket korábban elképzelhetetlennek tartottunk.

És időnként kiderül:

egy régi szabály már nem illik ahhoz az emberhez, akivé közben váltunk.

Ilyenkor érdemes megkérdezni:

Ez a meggyőződés ma is igaz számomra?

A tapasztalataim ma is alátámasztják?

Segít eligazodni az életemben?

Vagy inkább beszűkíti azt, amit lehetségesnek tartok?

Én is ezt választanám, ha ma találkoznék vele először?

Nem te választottál tudatosan mindent, amiben ma hiszel.

De felnőttként már lehetőséged van arra, hogy időnként megvizsgáld, mit szeretnél továbbra is igaznak tekinteni.

Gyakori kérdések a hiedelmek kialakulásáról

Mi az a hiedelem?

Ebben az összefüggésben hiedelem alatt olyan, önmagunkról, más emberekről vagy a világról kialakult meggyőződést értünk, amelyet többé-kevésbé igaznak tekintünk. A hiedelmek hatással lehetnek arra, hogyan értelmezzük a tapasztalatainkat és milyen döntéseket hozunk.