A flow nem egy folyamatos élmény, inkább csúcspercek, -pillanatok összessége, amikor minden együtt van. Amikor az adott feladat nem könnyű, de nem is túl nehéz, amikor elhisszük, sőt, egy percig sem kételkedünk benne, hogy megcsináljuk és sikerülni fog. Szinte egy teljesen más tudatállapot, amikor érezzük, hogy minden sejtünkkel élünk. És még csak drogot sem kell szedni hozzá.
Miről olvashatsz ebben a cikkben?
1. Te megtapasztaltad már a flow-t?
Előfordult-e már, hogy annyira belefeledkeztél egy tevékenységbe, hogy a végén megdöbbentél, milyen sok idő eltelt, mióta belekezdtél; hogy úgy telt el az idő, hogy észre sem vetted?
Érezted-e már, hogy egy videojáték vagy egy játékalkalmazás elcsábított és rabul ejtett?
Ezek a játékok felébresztik a tanulás iránti vágyat, választási lehetőségeket kínálnak, és az aktuális kihívást mindig a kompetenciaszintünkhöz igazítják. Igazi táptalajai a flow állapotnak – játék közben csak úgy repül az idő.
Ebben az ún. flow állapotban tele vagyunk energiával, erősen koncentrálunk és teljesen átadjuk magunkat annak, amit épp csinálunk. Ráadásul produktívabbak, kreatívabbak és érzelmileg is egészségesebbek vagyunk.
Ami legfontosabb, hogy a flow-ban tökéletes fedésben van az, amit meg kell tenni, és az, amit meg tudunk tenni. A feladat nem könnyű, de nem is túl nehéz.
Csak egy-két fokkal haladja meg az egyén éppen aktuális képességeit, így pont a szükséges kis fizikai és szellemi erőfeszítés lesz a legédesebb jutalom.
Ez az egyensúly olyan mértékű koncentráltságot és elégedettségérzést generál, hogy az könnyedén felülmúl minden más, hétköznapibb élményt.
A flow-ban az ember olyannyira a pillanatban él, és annyira kezében érzi az irányítást, hogy az idő- és térérzékelés, sőt az öntudat is kikapcsol. És persze az egyén tökéletesen önálló, de ami még ennél is meghatározóbb: közreműködő.
A munkahelyi frusztráció egyik forrása, hogy gyakran nincs átfedésben az, amit a dolgozónak el kell végeznie, és az, amit el tud végezni. Ha a kötelezettségei meghaladják a képességeit, szorong, ha pedig a feladat nehézsége elmarad a képességeitől, unatkozik. Viszont ha a kettő átfedésben van, abból nagyszerű dolgok születhetnek. Ez a flow lényege.
Mit tehetünk azért, hogy – a munkában vagy a magánéletben – elinduljunk a fejlődés útján? Nagyon is sokat.
2. Idő, amíg mesterré válsz
Amit hiszünk, az alakítja azt, amit elérünk. A saját magunkról kialakított elképzelések és képességeink természete határozzák meg azt, hogyan értelmezzük tapasztalatainkat, és ezek jelölhetik ki teljesítményünk határait.
A kudarc elkerülhetetlen a tanulás útján, és ezek még akár útjelzők is lehetnek az utazásunkhoz.
A mesterré válás – sportban, művészetben, üzleti életben egyaránt – erőfeszítéseket igényel (nehéz, fájdalmas, gyötrő, egész embert kívánó erőfeszítéseket), méghozzá hosszú időn át (nem egy hétig, vagy egy hónapig, hanem éveken, évtizedeken át).
Profinak lenni azt jelenti, hogy csinálod, amit szeretsz, akkor is, amikor nincs kedved hozzá. Sosem érhetjük el a tökéletes kiválóságot. Nem lehetünk valaminek teljesen a mesterei.
Nagyon, nagyon közel kerülhetünk hozzá, de soha nem érhetjük el, mert mindig lehetünk még jobbak. Az élvezet maga a törekvés, nem a megvalósítás.
3. A flow a lélek oxigénje
Az 1970-es évek elején Csíkszentmihályi egyik kísérlete során arra kérte a résztvevőket, hogy jegyezzenek le minden olyan dolgot, apróságot az életükből, amit nem kötelezettségből csináltak, nem azért, hogy elérjenek valami konkrét célt, hanem mert élvezték.
Majd a következő utasításokat adta: ébredéstől este 9 óráig viselkedjenek a megszokott módon normálisan, végezzenek el mindent, amit kell, de ne tegyenek semmi olyat, ami „játék”, vagy nem szolgál valami célt!
Vagyis arra utasította a résztvevőket, hogy töröljék ki életükből a flow-t. Azoknak, akik szerették a munkájuk bizonyos aspektusait, kerülniük kellett minden olyan helyzetet, ami örömet okozhatott.
Akik élvezték a fárasztó testmozgást, nyugton kellett maradniuk.
Az a hölgy, aki szeretett mosogatni, mert valami konstruktív munkát végezhetett, miközben bűntudat nélkül szabadon fantáziálhatott, most csak akkor mosogathatott, ha az feltétlenül szükséges volt.
Az eredmények szinte azonnal jelentkeztek. A résztvevők már az első nap végén arról számoltak be, hogy a „viselkedésük nehézkesebb lett”. Fejfájásra kezdtek panaszkodni.
Sokan jelezték, hogy nehezükre esik koncentrálni, „és közben egyfolytában jár az agyuk valamin, de nem jutnak semmire”. Egyesek elálmosodtak, míg mások túl izgatottak voltak ahhoz, hogy aludjanak.
Csíkszentmihályi ezt írta: „már két nap megvonás után is az általános hangulatromlás olyan előrehaladott volt, hogy a kísérlet folytatása nem javasolt.
48 óra flow élmény nélkül, és az emberek máris súlyos pszichiátriai betegség tüneteit mutatták. A kísérlet arra enged következtetni, hogy a flow, a közreműködés érzése nem kényeskedés, hanem kényszerűség.
Szükségünk van rá a túléléshez. A flow a lélek oxigénje.
Csíkszentmihályi egy másik, sokkal meglepőbb felfedezése pedig az, hogy az ember nagyobb valószínűséggel éri el a flow-állapotot munkával, mint szabadidős tevékenységgel.
Ugyanis a munkában gyakrabban fordul elő, hogy teljesülnek az autotelikus élmény egyéb kritériumai is: világos célok, azonnali visszajelzés, a képességekhez passzoló kihívás.
4. Végezzük el a flow-tesztet!
Állítsunk be a számítógépen vagy a mobilon egy emlékeztetőt, amely egy hét alatt negyvenszer szólal meg, a legkülönbözőbb időpontokban.
Valahányszor jelez a gép vagy a telefon, írjuk le, hogy éppen mit csinálunk, hogy érezzük magunkat, és hogy éppen flow-ban vagyunk-e.
Rögzítsük a megfigyeléseinket, nézzük meg a kialakult viselkedésformákat, és válaszoljunk a következő kérdésekre!
- Mely pillanatok adtak flow-érzést? Hol voltunk akkor? Min dolgoztunk éppen? Kivel/kikkel voltunk?
- Van(nak)-e olyan napszak(ok), amely(ek) flow-barátabb(ak), mint a többi? Az eredmények tükrében hogyan tudnánk átszervezni a napunkat?
- Hogyan tudnánk növelni az élményoptimumok számát, és csökkenteni azokat a pillanatokat, amikor passzívak vagy zaklatottak voltunk?
Ha kétségeink vannak a munkánkkal vagy a karrierünkkel kapcsolatban, mit tudtunk meg ebből a gyakorlatból saját, belső motivációnk valódi forrásáról?
Forrás:
- Francis Coombes: Önmotiváció
- Susan Fowler: Motiváció magasabb szinten
